2019-10-08 12:02:13• hírek • Közlemény

Látogatók Wolfenbüttelből

Wolfenbüttel városának küldöttségét fogadta október 8-án, kedden Kereskényi Gábor, Szatmárnémeti polgármestere. A küldöttséget a város volt polgármestere és alpolgármestere mellett, Hroswitha von Alten-Weddelmann volt tanácsos és Erwin Gohla nyugdíjazott professzor alkotta, aki egyébként a ‘’Wolfenbüttel – Szatmárnémeti’’ baráti egyesület egyik alapítótagja.

A mai találkozót megelőzően tavalyi év augusztusában egy hasonló egyeztetésre került sor Wolfenbüttelben, amelyen Szatmárnémeti alpolgármestere és helyi tanácsosok vettek részt.

 

 

A mostani találkozó keretében városunk vezetője egy elismerő oklevelet adott át Wolfenbüttel volt polgármesterének és alpolgármesterének, Axel Gummertnek illetve Manfred Ammonnak a 45 éves testvértelepülési kapcsolatok fenntartásáért és a szatmári közösségért kifejtett munkájuk megbecsülésének jeléül.

 

‘‘Wolfenbüttel városához erős szálak fűznek, hiszen számtalan közös projektünk volt az elmúlt közel fél évszázadra kiterjedő testvértelepülési kapcsolatunk alatt. Bebizonyítottuk, hogy együtt többet tudunk tenni közösségünkért és kifejeztük szándékunkat, hogy tovább vigyük a testvértelepülési viszonyt, közösen dolgozva újabb fejlesztési projekteken.’’ mondta el a találkozó kapcsán Kereskényi Gábor, Szatmárnémeti polgármestere.

 

A Wolfenbüttel-i testvértelepülési kapcsolatról

 

Szatmárnémeti és Wolfenbüttel egy katasztrófa után, az 1970-es árvíz kapcsán került testvértelepülési kapcsolatba, mikor a németországi város a szatmári árvízkárosultak segítségére sietett.

 

A város volt polgármestere, Axel Gummert és alpolgármestere, Manfred Ammon városunk díszpolgára, amely kitűntetést a két város közti kapcsolat megerősítésével érdemeltek ki.

 

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: