2013-11-12 17:21:52• hírek • Szatmár.ro

Látogatás a nyíregyházi testvériskolában

Az elmúlt hétvégén az iskola diáktanácsának 9-12. osztályos tagjai képviselték a Hám János Római Katolikus Teológiai Líceumot Nyíregyházán. Az utazás fő célja a diáktanács tevékenységének bemutatása volt, emellett a civil szervezetek és több határontúli iskola megismerése is - Fábián Ármin, IX. A osztályos diák beszámolója.

Péntek hajnalban indultunk el, de senki sem panaszkodott a korai felkelés miatt. Mind nagyon vártuk már, hogy megérkezzünk és egy csodálatos hétvégét töltsünk együtt. A Szent Imre Katolikus Gimnáziumban nagy szeretettel köszöntöttek és reggelivel vártak minket. A Szent Imre Gimnázium iskolanapja ünnepi szentmisével kezdődött, a főcelebráns Nm. Ft. Bosák Nándor az egyházmegye főpásztora volt. A prédikáció Szent Imréről szólt, és arról, hogy milyen  lenne ő, ha a XXI.  században született volna.

A szentmise után az iskola igazgatónője, Megyesi Mária üdvözölte a tisztelt vendégeket. Később iskolánk diáktanácsa is szót kapott. Az elnök, Gerzsenyi Tímea, és az alelnök, Kostyál Kitti bemutatták a diáktanács tevékenységét egy összevágott kisfilm kíséretében. Ismertették a csapatunk által szervezett rendezvényeket, többek között a Hám János Napokat, a gólyabált, farsangot és a sportnapot is.

Az előadások után finom ebédet kaptunk, és ellátogattunk a vadasparkba. Csak néhány óra állt rendelkezésünkre, ezért sietnünk kellett. Olyan állatokat nézhettünk meg, melyeket nem mindennap lát az ember: jegesmedve, pingvin, szibériai tigris, zsiráf vagy elefánt. Nagy élményt nyújtott az Ócenárium megtekintése, ritka a hétköznapokban, hogy egy nagy cápa úszkáljon mellettünk.

Az állatkert után megvacsoráztunk, és hamar nyugovóra tértünk, mert másnap korán kellett kelni. Bár az éjszaka szempillantás alatt eltelt és hajnali négykor a kelés elég rossz volt, mindenki nagyon várta már, hogy induljunk Budapestre. Először a Parlament körül sétáltunk, és Tóth Judit tanárnő - a Szent Imre Katolikus Gimnázium igazgatóhelyettese - történeteket mesélt egy-egy épületről, szoborról. Később megadatott a lehetőség, hogy belülről nézzük meg a parlamentet. Idegenvezetőnk további fontos információkat mondott nekünk, és minden lényeges helyiséget megmutatott.

Ezután a Terror Házába látogattunk, amely a Nyilas és a kommunista diktatúrának állít emléket. Sokkoló élmény volt mindegyikünk számára, de úgy érzem, fontos tudnunk ezekről a dolgokról ahhoz, hogy még egyszer ne ismétlődjenek meg. Ott is volt idegenvezetőnk, különböző kisfilmeket láttunk a szomorú eseményekről, és a cellákat is meglátogathattuk.

Utolsó megállónk a Mátyás templom volt a fővárosban. A nemrég felújított és újra felszentelt templom is sok érdekességet nyújtott. A buszban összebarátkoztunk a kárpátaljai és nyíregyházi diákokkal, és biztos vagyok benne, hogy nem utoljára láttuk egymást.

Ez a két nap nagyon sokat segített, hogy csapatunk, iskolánk diáktanácsának tagjai még jobban összekovácsolódjanak. Jobban megismertük egymást, és igazán csak így lehet együtt jó munkát végezni. Nagyon örülök, hogy megismerkedhettünk  határon túli fiatalokkal, tevékenységeikkel. A tartalmas előadások során gazdagodhatott tudásunk, a kirándulás pedig történelmi, kulturális ismereteink bővítésére szolgált. Remélem, hogy a közeljövőben csapatunk újra kirándul együtt, mert az első kiruccanásunk után gyönyörű emlékeink vannak.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Kiemelt hírek:
Valutaváltó:


Promó: