2010-12-10 14:12:14• hírek • (x)

Látogatás a menhelyen

A Kinizsi óvoda kicsinyei látogattak el nemrég a darai telepre.

A szatmárnémeti Kinizsi óvoda előkészítő-csoportja Szilágyi Noémi és Volosin Szilvia óvónők kíséretében tett a hét folyamán látogatást a darai kutyamenhelyen. Az óvodások nem érkeztek üres kézzel: a befogott kutyáknak ajándékot  - kutyaeledelt is hoztak.

A gyerekek itt közzelebbről is megismerkedtek a kutyákkal, a telepen dolgozókat pedig kutyákról szóló versekkel és énekekkel örvendeztették meg. Az óvodások szeretetéből bőven jutott a kutyusoknak, a gyerekek simogatták, dédelgették a telepen található kiskutyákat, sőt, a foglalkozás során többekben fel is merült az örökbefogadás kérdése. Persze ezügyben valószínűleg a szülőké a döntő szó.


Kedves játszópajtások voltak a kiskutyák
Kedves játszópajtások voltak a kiskutyák


Talán a közös játék, simogatás miatt volt meglehetősen szomorú a gyerekek elválása a kutyusoktól. Különösen akor szakadt meg a gyerekek szíve, amikor búcsúzáskor két kutyus is a kapuig kísérte az ovisokat. Vígasztalásképpen a gyerkőcök mikulás-csomagot kaptak a telepen dolgozóktól.


Hamar megbarátkoztak a kiskutyákkal
Hamar megbarátkoztak a kiskutyákkal


Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: