2009-08-10 10:37:53• hírek • Szatmár.ro

Látogasson el a Steak House teraszra!

A hétvégén a Szatmár.ro kicsiny csapata látogatást tett a Iuliu Maniu utca 5 szám allatt található Steak House étterem teraszán. Elmondhatjuk: nem bántuk meg, hogy ezt a helyet választottuk!

Nincs is jobb, mint egy fárasztó, stresszel teli hét után kiengedni kicsit a gőzt! A Steak House étterem terasza éppen megfelelő erre, hiszen a hangulatos fények, a hozzá illő halk zene és a jobbnál jobb ételek úgy elbűvölik az embert, hogy mihamarabb vissza szeretne majd térni oda. Ráadásul pénteken és szombaton vacsoraestet tartanak, egy-egy steak-különlegességet szolgálnak fel, tényleg elérhető áron.

Látogatásunkkor az est eledele éppen sertésoldalas volt steak-burgonyával, az igazán laktató és ízletes étel pedig csak 16 lejbe került. Hozzá pedig - előtte utána és akár közben is - hideg, egy lliteres korsóban felszolgált Csíki sörrel csillapíthattuk szomjunkat.

Az est folyamán csinos lányok is megjelentek a szórakozóhelyen, akik nyereményekhez is juttatták az ügyes vendégeket: az Alexandrion új konyakos-kóláját vásárlók egy egyszerű számítógépes játékon játszava juthattak kisebb-nagyobb nyereményekhez. Bár a játékban igazán nem volt szerencsénk, a Steak Housban eltöltött estével mi csak nyertünk, ezért bátran ajánljuk a teraszt mindenkinek, aki finom ételekre, bőséges italválasztékra vagy egy kellemes környezetben eltöltött estére vágyik.


Olcsó, ízletes és mutatós az étel
Olcsó, ízletes és mutatós az étel


A teraszon alkalom adódik egy jó beszélgetésre is
A teraszon alkalom adódik egy jó beszélgetésre is


A jó hideg sör evés előtt, után, de akár közben is jól esik!
A jó hideg sör evés előtt, után, de akár közben is jól esik!


Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: