2019-02-04 13:37:09• hírek • MTI

Lassult a romániai lakóingatlanok drágulása

Lassult a romániai lakóingatlanok drágulása tavaly, 2018-ban átlagosan 5,8 százalékkal nőttek az árak az előző évihez viszonyítva, míg 2016-ban 12,4 százalékos, 2017-ben pedig 9,1 százalékos volt a drágulás - írta hétfőn a Mediafax hírügynökség egy szakportál által készített tanulmány eredményeit ismertetve.

"A 2014-ben regisztrált mélypont óta folyamatosan nőnek az árak a romániai lakóingatlanok piacán, de a drágulás lassult, úgy tűnik, a vásárlók már nem hajlandók elfogadni az előző évekéhez hasonló drágulást" - összegezte Dorel Nita, az analizeimobiliare.ro projektmenedzsere. A hírforrás szerint a romániai ingatlanárak a több éves növekedés után sem érték el a 2008-as válság előtti szintet: átlagosan 27,6 százalékkal maradnak el ettől.


A tanulmányból kiderül, hogy továbbra is Kolozsváron a legdrágábbak a lakóingatlanok Romániában, ahol tavaly év végén átlagosan 1530 eurót kértek négyzetméterenként, 6,2 százalékkal többet, mint 2017-ben. Az országos átlagot meghaladó ütemben drágultak a lakások Brassóban (7,5 százalékkal, 1080 euró négyzetméterenként), Temesváron (7,1 százalékkal, 1200 euró négyzetméterenként) és Konstancán (6,6 százalékkal, 1140 euró négyzetméterenként). Bukarestben tavaly év végén átlagosan 1300 eurós áron hirdették a lakóingatlanokat, ami 5,8 százalékos drágulást jelent 2017-hez képest.


A szakportál szerint az áremelkedés mérséklődésére, illetve a csökkenő keresletre az ingatlanpiac is csökkenő kínálattal válaszolt. A romániai nagyvárosokban tavaly 7,2 százalékkal kevesebb 2000 előtt épült lakást, illetve házat bocsátottak áruba, mint egy évvel korábban.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: