2013-09-26 14:00:24• hírek • Szatmár.ro

Laptopot és projektort kapott a Kölcsey német kabinettje

Az Európai Nyelvek Napját is megünnepelték a Kölcsey Ferenc Főgimnáziumban.

Két, ám egymással némileg összefüggő esemény zajlott csütörtök délben a Kölcsey Ferenc Főgimnáziumban. A díszteremben Császár Béla némettanár szervezésében egy rövid előadásra került sor. Ebben a német nyelvet tanuló diákok énekeltek, szavaltak, megemlékezve az Európai Nyelvek Napjáról. Azok a diákok pedig, akiknek lehetőségük volt ösztöndíjjal Németországban eltölteni néhány hetet, élményeikről számoltak be.

Az ünnepséget követően Pataki Enikő igazgatónő illetve Császár Béla némettanár átvette az ajándékot, amelyet a ZfA képviseletében Birgitt Söldenwagner illetve Dietrich Avens adott át. Az ajándék egy laptop és egy projektor volt, amelyet az elkövetkezendőkben a német nyelv minél hatékonyabb oktatása érdekében fognak hasznosítani.

Az említett németországi központú ZfA (Zentralstelle für Auslandsschulwesen) szervezet célja egyébként pontosan ez: segíteni Európa országaiban a német nyelv oktatását. Elsősorban német nyelvű iskolákat támogatnak, a Kölcsey pedig azért kapta az adományt, mert a tanulóknak itt lehetőségük van a magas szintet jelentő Sprachdiplom 2 német nyelvvizsga-diploma megszerzésére. A diplomával rendelkező diákoknak már nem kell idegennyelvből érettségizniük és sokkal könnyebbé válik számukra a nyugati országban való továbbtanulás.

A Kölcsey Ferenc Főgimnáziumban jelen pillanatban húsz osztályban tanítanak németet második nyelvként, két éven belül pedig minden kölcseys osztályban lesz német nyelvoktatás - tájékoztatott Pataki Enikő. Jelen pillanatban Császár Béla, Katona Adél, illetve Schönberger Imola német-angol tanárnő ismerteti meg a diákokkal a német nyelv szépségeit.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: