2018-01-07 11:28:37• hírek • Bede Emőke

Lamborghini és Ferrari is van a 2017-ben bejegyzett autók között

Drasztikusan megemelkedett az újonnan bejegyzett járművek száma a tavalyi év során. Köszönhető ez annak a ténynek, hogy 2017. február 1-i hatállyal a kormány 102 adónemet törölt el, ezek egyike pedig az európai hatáságok által illegálisnak kikiáltott környezetvédelmi adó volt. Ugyanekkor iktatták ki az bejegyzési illetéket is.

Az eltörölt adóknak köszönhetően jelentősen fellendült az autóvásárlási kedv az országban, és nem volt ez másként Szatmár megyében sem. A Szatmár Megyei Gépjármű-bejegyzési Hivatal képviseletében Farcau Valentin arról számolt be portálunknak, hogy a 2016-os évhez képest közel 10 ezerrel több autót jegyeztek be 2017-ben, számuk meghaladja a 25 ezret. Bár évek óta tart a bejegyzett gépjárművek számának növekedése, az idei összesített adatok mégis hatalmas ugrást jelentenek a 2016-os adatokhoz képest.
 

A bejegyzett járművek számának növekedése mellett nőtt a forgalomból kivontak száma is. 2016-ban 8.334 autót töröltek a rendszerből, 2017-ben ez a szám már megközelítette a 15 ezret. Ideiglenes rendszámból is többet igényeltek az autótulajdonosok: 2016-ban 10.231 piros rendszámot bocsájtottak ki, 2017-ben számuk már elérte a 15.400-at.
 

Ami a megye teljes gépjárműparkját illeti, elmondható, hogy évről évre egyre több autóval kell számolnunk. A 2016-ban jegyzett adatokhoz képest 11 ezerrel több jármű van forgalomba íratva, így számuk már túlszárnyalta a 133 ezret is.
 

Természetesen annak is utána jártunk, hogy melyek voltak a tavalyi évben bejegyzett legdrágább autók. Farcau Valentin pontos árakat nem közölt, annyi azonban bizonyos, hogy a legdrágább autó, melyet bejegyeztek 2017-ben, egy Lamborghini volt. Ennek értéke jócskán meghaladta a 100 ezer eurós vízválasztót. Hasonlóan különleges esemény volt az is, mikor egy Ferrarit jegyeztek be.
 

Az évértékelő zárásaként Farcau Valentin abbéli örömét is kifejezte, hogy a szatmáriak egyre nagyobb számban veszik igénybe az online előjegyzés lehetőségét. Elmondása szerint sokkal gördülékenyebben megy a rendszer segítségével a munka: nem kell hosszú sorokat kiállni, és az ügyintézés időtartama is csökkent.
 

Hogy mit hoz az idei év, arról korai volna még bármi biztosat állítani. A gépjármű-bejegyzési hivatal azonban arra számít, hogy a gépjárműadó megemelése miatt csökken majd a beíratott autók száma, ezzel összhangban pedig több ügyfél szeretné majd autóját törölni a rendszerből.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: