2014-03-06 16:15:07• hírek • Kocsis Zoltán

Zákonyi: a magyar kormánynak az erdélyi magyarság törekvéseit kell támogatnia

Udvariassági látogatásra Szatmárnémetibe érkezett csütörtökön Zákonyi Botond, Magyarország bukaresti nagykövete. Elmondása szerint a Nyíregyháza - Szatmárnémeti - Nagybánya gyorsforgalmi út ügyében a román kormánynál van a labda. Szó esett a sportközvetítés-ügyről is.

„Nem tárgyalni, hanem udvariassági látogatásra jöttem. Mindkét ország számára fontosak a határ menti régiók a határon átnyúló pályázatok miatt. Számunkra pedig még fontosabb az itt élő magyarok helyzete, problémái", kezdte beszédét Zákonyi azt követően, hogy találkozott a helyi közigazgatási vezetőkkel - Eugeniu Avram prefektussal, Adrian Stef megyei tanácselnökkel és Dorel Coica szatmárnémeti polgármesterrel. „Szót ejtettünk a következő pályázati időszak hatékonyabb pénzlehívásáról, a gyorsforgalmi útról, az egészségügyről, turizmusról, kultúráról, valamint a szatmári magyarság helyzetéről", tette hozzá a déli sajtótájékoztatón.

Stef kétnyelvű beszédében emlékeztette a nagykövetet, hogy a négy határ menti romániai megye (Szatmár, Bihar, Temes, Arad) négy pontban határozta meg a fejlesztési stratégiáját, amelyben a négy magyarországi határ menti megye (Szabolcs-Szatmár-Bereg, Hajdú-Bihar, Békés és Csongrád) partnerségében szeretnének megvalósítani: zöld energia, infrastruktúra-fejlesztés, egészségügy, városfejlesztés. Hangsúlyozta a határ menti településeket összekötő útvonalak megépítésének fontosságát, amelyek hozzájárulhatnak e periférián lévő települések elszigeteltségének megszüntetéséhez. Stef pozitívnak értékelte a megyében élő etnikai kisebbségek kapcsolatát és helyzetét, majd kifejtette, hogy a megyei tanács szeretné támogatni a magyarországi románokat, mint ahogy teszi az ukrajnai románokkal is. Végezetül meghívta Zákonyit a június 21-23 között esedékes megyenapok rendezvénysorozatra.

Coica biztosította a nagykövetet, hogy remek a kapcsolat a városi tanácsban a magyar és a nem magyar tanácsosok között, „hisz párttól függetlenül közösek az érdekeink és céljaink: hogy a város javát szolgáljuk". Coica a magyarországi befektetőknek is üzent, mondván, a város ipari parkjában vannak még szabad helyek. Az Északi Színház két társulatának külön jogi személyiséggé válása kapcsán a polgármester elmondta: ez az igény a magyar társulat felől fogalmazódott meg, ő maga pedig közvitára bocsátotta azt.

Újságírói kérdésre válaszolva Zákonyi a színházzal kapcsolatban elmondta: a magyar kormánynak, így neki is a határon túli magyarság törekvéseit kell támogatnia. Ugyanez vonatkozik a székely zászló kapcsán. „Ha egy közösség, legyen az etnikai kisebbség, identitásának megvannak a szimbólumai, akkor azokat miért ne használhatná bármikor szabadon. Így működik ez Nyugat-Európában és nem látom, miért nem működhetne így Kelet-Európában is".

Egy másik kérdés az RMDSZ kormányzati szerepvállalására vonatkozott. „Úgy gondolom, ha egy pártnak lehetősége van kormányra kerülnie, akkor azzal élnie kell. Határozottan igaz ez egy kisebbséget, adott esetben az erdélyi magyarságot képviselő pártra. Elemezni kell a megállapodás feltételeit és várjuk a kormányzás eredményeit", jelentette ki Zákomyi.

A Nyíregyháza - Szatmárnémeti - Nagybánya gyorsforgalmi út tekintetében szerint a román kormány oldalán pattog a labda. „Magyarország az autópályával már megközelítette a határt. Most a román oldalnak kell lépnie és konkrét akaratot mutatnia". Elismerte ugyanakkor, hogy Budapest számára a Debrecen - Nagyvárad, valamint az Aradot elérő autópálya a prioritás. Reményének adott hangot, hogy ezeket két éven belül sikerül megvalósítani.

Zákonyi szerint komoly különbséget lehet lehet tapasztalni a román politikum részéről ott, ahol az RMDSZ-re politikai riválisként tekintenek - mint például Szatmárban és Biharban - és ott, ahol a kisebbség aránya nem számottevő. Tapasztalatai szerint ugyanis ahol a kisebbség aránya meghaladja a 20%-ot, ott törvény rendelkezik („a fontos, hogy ezt be is tartsák", tette hozzá), ahol pedig nem éri el ezt a részarányt, ott a politikum gesztusokra is hajlandó. „Fontos, hogy az RMDSZ helyzetétől függetlenül a közigazgatásban, oktatásban, az állami intézményekben a lakosság számarányának megfelelő arányban képviseltessék magukat a nemzeti kisebbségek", ismételte el többször is.

A sajtótájékoztatót követően Zákonyi Riedl Rudolf megyei tanácselnök irodájában találkozott az RMDSZ helyi vezetőivel, Pataki Csaba szenátorral, Kereskényi Gábor és Erdei D. István parlamenti képviselővel. „Tájékoztattuk a nagykövet urat a helyi közintézményekben dolgozó magyarok arányáról, amelyet a polgármester úr kicsit felduzzasztott", árulta el a megbeszélésről Nagy Szabolcs, az RMDSZ megyei ügyvezető elnöke.

A beszélgetésen szó esett az RMDSZ kormányzati szerepvállalásában rejlő lehetőségekről, a határon átvezető utakról. „Több pályázatunk is késik, mert a két kormány az utak találkozásánál nem állapított meg átkelési pontokat. Ezeket újra kell tárgyalni", magyarázta Nagy.

Egy másik fontos és érdekes téma volt a magyar közszolgálati televízió bizonyos esetekben kódolt műsorszórása. „A nagykövet úr azt mondta, hallott már a problémáról, ám nem gondolta, hogy ez ilyen jelentőséggel bír az itteni magyarság számára. Ezt mi vetettük fel neki elsőként és arra kért, készítsünk erről egyfajta jelentést, ő meg ígéretet tett, hogy megpróbál közvetíteni a magyar és a román közszolgálati televíziók között", mondta Nagy.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: