2014-08-02 13:56:45• hírek • Szatmar.ro

Laci bácsi idén nyáron a Partiumban főz

Említettük már, hogy a 13. Partiumi Magyar Napok nem csak a zene szerelmeseit, hanem a hasukat imádókat is várja? Augusztus 23.-án, szombaton a Kossuth kertbe invitáljuk a kulináris élvezetek kedvelőit, ahol bográcsfőző versenyt szervezünk, melynek fő bírája nem más lesz, mint a televízió képernyőjéről jól ismert Benke László olimpiai bajnok mesterszakács, cukrászmester, mindenki „Laci bácsia".

Benke László 1966-ban a Szabadság Szállóban hidegkonyhafőnök, ezután a Tihanyi Motel, majd a Gundel Étterem séfhelyetteseként munkálkodott. 1971-ben a Sylvanus Szálló konyhafőnöke.1972-ben Párizsban a Magyar Ház séfjeként dolgozott, majd hazatérése után, 1974-től a Gundel Károly Vendéglátó Technikum tanára volt 18 évig, ahol "Kiváló pedagógus" kormánykitüntetéssel ismerték el. 1979-ben újra tanulni kezdett, aminek eredménye lett a mesterszakácsi, 1980-ban pedig a mestercukrászi vizsgája. 1980-ban a Vendéglátó Főiskola áruforgalmi szakán végzett. 1981-ben Hollandiában dolgozott. 1988-ban a frankfurti szakácsolimpián a regionális csapat vezetőjeként megnyerte a nemzetek nagydíját.1992-ben Mátyás Király Éttermet üzemeltette, melyet a "Legjobb Étterem" címmel tüntettek ki. 1996-ban megkapta a Magyar Gasztronómiai Szövetség életműdíját. 1998-ban a "Chaine des Rotisseurs" lovagja. 2000-ben szakácskönyvet adott ki, ezenkívül több szakácskönyv szerzője is.

Most pedig a Partiumi Magyar Napokon főzi majd meg mesteri bográcsát, mellyel bárki versenybe szállhat, aki jelentkezik a bográcsfőző versenyre augusztus 20-ig a City Rádió szerkesztőségében, I.C.Bratianu 1 szám alatt.

A jó kaja mellé nem árt egy finom ital, egy jó fröcss sem. Ezt pedig hol máshol találhatná meg a szomját oltani vágyó, mint a 13. Partiumi Magyar Napok megújult borudvarában, ahol Szatmár megyei és környékbeli borteremlők kínálatát kóstolhatják meg a látogatók. Minőségi borok egy kellemes és kulturált környezetben, ezt kínálja a 13. Partiumi Magyar Napok borudvara.  Sőt, termelők jelentkezését is szívesen fogadjuk, akik most lehetőséget kaphatnak arra, hogy minőségi boraikat megismertessék a Partiumi Magyar Napok látogatóival.

Mindezek mellett arra is lehetőséget kínál a 13. Partiumi magyar Napok, hogy a gyomrot nem kímélő kulináris élvezeteket egy kis mozgás kövesse. A PrimaGym Egészség szigete idén is várja a mozogni vágyókat, ahol többek között zumba, deep work, bodyArt, spinracing és step aerobic edzésformákkal ismerkedhetnek meg a látogatók.

Gasztronómia, borkóstolás, mozgás és még sok sok minden színes program vár mindenkit augusztus 18.-a és 24.-e között a 13. Partiumi Magyar Napokon, az év legszínesebb rendezvényén, mely nélkülük nem jöhetne létre:
Arany fokozatú támogatóink:
Tarr Beton, Kreativ, Autonet, A24, Barta Ati,  No Pardon Pub, Mindig Friss 
Ezüst fokozatú támogatóink:
Rosendahl, Farmacenter, CBA, Arnisol, Nord Star, Hotel Astoria, Pizzerie & Motel Al Capone, Ratioterm, Korall Klinika, Aquastar, Salvator, Edmeea Trans, Mark Manufaktur, Hanna Konyhatechnika, Promocraft, Transpink, Gerbog.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: