2009-09-25 13:19:12• hírek • Ferenczi Noémi

Szakmai továbbképzés

Ünnepélyes keretek között került sor annak a gyermeknevelési továbbképzésnek a lezárására, melyen a Gyermekvédelmi Igazgatóság közel kétszáz munkatársa vett részt.

A Szatmár Megyei Gyermekvédelmi Igazgatóság több mint kétszáz alkalmazottja vett részt azon a gyermeknevelési továbbképzési kurzuson, mely lezárására pénteken került sor a Közigazgatási Palota nagytermében. A továbbképzés résztvevői mellett az ünnepségen jelen volt Csehi Árpád megyei tanácselnök, Marc Adrian, a Szatmár Megyei Gyermekvédelmi Igazgatóság igazgatója és Mariana Dragos aligazgató.

Csehi gratulált a kurzus résztvevőinek illetve az intézmény vezetőségének mivel sikerült központi támogatást is megszerezniük a képzés lebonyolításához. A szakmai továbbképzés összköltségének 87%-át a Központi Gyermekvédelmi Ügynökség állta, a többit pedig a Megyei Tanács finanszírozta. A projekt összesen 98 304 euró ráfordítást igényelt, melyhez a Központi Gyermekvédelmi Ügynökség 85 752 euróval, a Megyei Tanács pedig 12552 euróval járult hozzá.

Csehi hozzátette, reméli, hogy a kurzus során elsajátított ismereteket hasznosítani tudják munkájuk, vagyis az állami gondozott gyermekek nevelése során. Mariana Dragos aligazgató  kihangsúlyozta, nap mint nap újabb és újabb problémák adódnak ezen a területen és ezért mindenképpen szükség van a szakemberek folyamatos képzésére.

A kurzus tíz hónapon át tartott.  Szatmár megyén kívül csupán Maros megyében szerveztek hasonlót.


Pénteken került sor a projekt ünnepélyes lezárására
Pénteken került sor a projekt ünnepélyes lezárására


Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: