2009-06-03 16:07:11• hírek • Szatmar.ro

Mikola a döntőre készül

Győzelemmel búcsúzott a pontvadászattól a Turul csapata.

Bár a labdarúgó negyedik osztályban szereplő csapatok szerdán késő délután játsszák az utolsó fordulóbeli mérkőzéseiket, a Mikolai Turul már kedden letudta soron következő ellenfelét.

Az A csoport győztese az Avasújvárosi Talna együttesét fogadta és az első félidőben 2-1-re vezetve végül 3-2-es diadalt aratott. A hazaiak góljain Pop (2) és Berci osztoztak. Ez azt jelenti, hogy a gárda immár a vasárnapi döntőre készülhet. A fiúk szerdán kimenőt kapnak, utána azonban teljes gőzzel a Nagykárolyi Victoria elleni fináléra készülnek. A mérkőzést vasárnap délután 18 órától az Olimpiai stadionban rendezik.

 

„A csapatból Găvruş és Ignat még kisebb izomhúzódással bajlódik, de vasárnapra már mindketten bevethetők lesznek. Mindkét gárda fiatal, mellettünk esetleg az szólhat, hogy nekünk van néhány tapasztaltabb játékosunk, gondolok itt Sándorra, Popra  és Triponra, akik a harmadik ligában is játszottak. Az együttes 17 és 24 év közötti futballistákból áll, a legidősebb Sándor Gyuszi. A meccs iránt Mikolában nagy az érdeklődés, mintegy 300 szurkolónkra számítunk majd Szatmáron", mondta Dobos Csaba klubelnök.

A mikolaiak teljesítménye azért is megsüvegelendő, mert annak ellenére 100%-san fejezték be a tavaszt, hogy az ősszel több fontos játékosukat is elveszítették.

Közben az is eldőlt, hogy a feljutásért a szilágy megyei Szilágysomlyói Silvania ellen játszik majd a szatmári győztes június 17.-én Nagyváradon. Ott, ahol 2007-ben a Mikola az aradi Pankota ellen kivívta a feljutást. Az első III. osztályos szezonjában a Turul a 10. helyen végzett, ám az ősszel anyagi problémák miatt nem tudott elindulni a pontvadászatban. Az akkori csapatból Coman, Sándor, Tripon és Negrean most is a keret tagja. „Most a feljutás a cél, aztán meglátjuk, hogyan tovább", mondta Dobos.

Kapcsolódó hír, hogy a Megyei Labdarúgó Egyesület tájékoztatása szerint az ifibajnokság elődöntőjében és döntőjében döntetlen állás esetén nincs hosszabbítás, egyből a büntetők következnek majd. Az MLE kihirdette továbbá a Román Kupa elődöntőinek programját. Ezek szerint az Egri Sasok-Óvári Somesul meccset június 10.-én, 16 órai kezdettel rendezik meg az Olimpia stadionban, rögtön utána pedig következik Homoród és a Mikola közötti találkozót.


A
Az ominózus, Pankota elleni meccs, amikor a Mikola feljutott  a III. osztályba


 

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: