2015-11-15 10:14:22• hírek • Szatmár.ro

Kultúrműsorral ünnepelte 25 éves évfordulóját az NDF

A filharmóniában ünnepelte negyedszázados évfordulóját a Szatmár Megyei Német Demokrata Fórum.

Kiállítással és kulturális műsorral ünnepelte évfordulóját a Dinu Lipatti Filharmóniában az NDF. Az intézmény előterében kiállítás volt látható "Út a német egység felé" címmel, amelynek a témája a két Németország egyesülése, a berlini fal ledöntése volt.

A szinte teltházas hangversenyteremben egymást követték a produkciók. A Johann Ettinger Német Líceum diákjai szavaltak és előadták Szent Márton legendáját is. Fellépett a Sváb Férfikórus, Johann Vezer és Stefan Egeli pedig a harmónika hangjaival bűvölték el és késztették ütemes tapsra a közönséget. Fellépett Maroscsák Dániel is, ő német zenével lépett a publikum elé.

A rendezvény műsorvezetője Christel Ungar Topescu, a TVR1-en futó német adás főszerkesztője volt. Ő konferálta fel az est főmeghívottját, a jelenleg Németországban élő táncdalénekest, Ricky Dandelt is.

A régen Nagyszebenben, mostanság pedig már Németországban angol nyelvet oktató Dandel igazi fenegyerek a színpadon, aki a ritmusos nóták mellett a lírai dallamoknak is a mestere. Az énekes román nyelven is dalra fakadt, a közönség pedig minden produkcióját vastapssal díjazta.

Galéria:
Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: