2019-09-01 15:47:38• hírek • Bede Emőke

Kultúrkavalkáddal tért vissza idén a 29. Nemzetiségi Folklórfesztivál

A Szatmár megye határán fekvő Bogdánd vasárnap délben ismét megtelt élettel, ugyanis a tövisháti faluban immár 29. alkalommal szervezték meg a Nemzetiségi Folklórfesztivált.

A fesztivál gondolata először, közvetlenül a rendszerváltás után a néhai Sipos László fejében fogalmazódott meg, aki tanári volta mellett a helyi Rozsmalint tánccsoport vezetője is volt akkoriban. A felvetésből csakhamar valóság lett, az azóta eltelt időben pedig az esemény a megye egyik legtekintélyesebb néptánc– és népzenei seregszemléjévé nőtte ki magát, mely minden évben tánccsoportok tucatjait gyűjti össze a tövisháti faluban. Az előző évek hagyományához hűen a fesztivált a bogdándi múzeum előtt zajló megemlékezés indította, melynek során a helyi és megyei elöljárók egy-egy koszorú elhelyezésével rótták le tiszteletüket a folklórfesztivál megálmodója előtt. Ezt követően a tánccsoportok által vezetett tömeg hosszú sorokban kígyózva jutott el a település szabadtéri színpadához, ahol hamarosan sor került a hivatalos megnyitóra is.


 

Elsőként Zsákai Norbert bogdándi lelkész szólt az egybegyűltekhez, ki ünnepi imájában arra intette hallgatóságát, hogy a mai, modern korban sem szabad megfeledkezni azokról a mély gyökerekkel rendelkező tradíciókról, melyeket elődeink bizalommal hagyományoztak ránk. Hasonló gondolatokat fogalmazott meg Csürös Róbert, a szomszédos Szilágyszér lelkésze is. „Sokan szokták mondani, hogy ápolni kell a hagyományt. A hagyomány azonban nem beteg, épp ezért nem kell ápolni sem. A hagyományt őrizni kell és tovább kell adni. Addig boldog egy nemzet, amíg vannak hagyományai, amíg van népdal, amit együtt énekelhet idős és fiatal, amíg vannak népviseletek, amit tovább lehet örökíteni, amíg van néptánc, amit együtt lehet táncolni. Én úgy gondolom, testvéreim, hogy mi hálát adhatunk az Úristennek, hogy most ünnepet ülhetünk, és valóban őrizhetjük és továbbvihetjük hagyományainkat.”



A közös ima után a község polgármestere, Bojan Aurel vette át a szót, ki rövid beszédében a bogdándi folklórfesztivált egy olyan örökkön égő tűzhöz hasonlította, mely mellett felmelegedhetnek mindazok, kik igazán szeretik a tradicionális kultúrát. A település elöljárójától a mikrofont Pataki Csaba, a Szatmár Megyei Tanács, illetve a Szatmár Megyei RMDSZ elnöke vette át.


„Huszonkilenc év alatt a Tövishát megfertőzte Szatmár megye többi részét is: a néptáncosok pünkösdi seregszemléjén idén már több mint hatszáz gyerek volt magyar népviseletben és táncolt a Kossuth-kertben. Ez Sipos Lászlónak, a bogdándiaknak, a Tövishátnak köszönhető, ahol még valóban élnek hagyományaink. Köszönjük, hogy jó gazdái ennek a rendezvénynek, és remélem, hogy majd nagyszülőként is itt fognak ülni azok, akik ma zsenge táncosként vannak jelen e rendezvényen” – szólt az ünneplőkhöz Pataki Csaba.


A szószólók közül természetesen nem hiányzott László Róbert sem, ki a Hagyományos Kultúrát Megőrző és Támogató Szatmár Megyei Központ igazgatójaként köszöntötte az egybegyűlteket. Beszédében felidézte a kezdeti időket, amikor a fesztivál gondolata csak egy álom volt, majd háláját fejezte ki azon intézmények és személyek felé, kiknek kemény munkája által ez az álom még 2019-ben is valósággá válhat.





A hivatalos megnyitó további beszédeit követően elkezdődött, amire mindenki a legjobban várt: a színpadon végre táncos lábú fiatalok verték fel a port. Az előadások sorát a házigazdák tánccsoportja, a Rozsmalint nyitotta meg, majd sorjában érkeztek a többiek is, sőt, voltak olyan formációk, melyek egész tánccsokorral készültek a folklórfesztiválra. A nyári hőség ellenére is kitartó közönség megtekinthette a széri Kukurók, a Vatra din Santau, a Szamoshát, a Nagyváradi Táncegyüttes, a lelei Nemesek, a Gemeinsaim, a Tasnádi Rózsák, a hadadi Akácvirág, a hadadnádasdi Dercések, a szatmári Röpike és az Avasújvárosból érkező Bokréta táncait is. Két előadás között pedig akár a kézműves termékek között is lehetett szemezgetni, illetve meg lehetett kóstolni a hamisítatlan bogdándi bélest is.


A kultúrkavalkád késő délutánig tartott, és újfent bebizonyította, hogy a magyar, román, sváb és roma táncokat felvonultató seregszemlének még mindig is van létjogosultsága. A Nemzetiségi Folklórfesztivál ugyanis immár 29 éve arra hívja fel a figyelmet, hogy a nagyszüleinktől örökölt tradíciókat csak mi, unokák éltethetjük tovább, és nélkülünk ezen örökségből csupán egy múzeumi polcon porosodó kiállítási tárgy marad.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: