2015-03-26 18:04:01• hírek • Szatmár.ro

Kultúráról, értékről és pénzről

A posztModern Távlatok Művelődési Műhely csütörtöki ülésén Csehi Árpád Szabolcs tartott érdekfeszítő előadást.

A művelődési műhely legutóbbi ülésén a kultúra, az érték és a pénz összefonódását vizsgálták a résztvevők. A Németi templom gyülekezeti termében egybegyűlteket Kereskényi Sándor irodalomtörténész, a műhely alapítója köszöntötte, felvezetve az aktuális témát. A kultúráról, mint minden ember életében meghatározó dologról beszélt, majd szólt a kultúrák keveredésének elkerülhetetlen folyamatáról és rávilágított arra is, hogy a kultúrához kapcsolódóan mindig jelen volt a pénz szükséglete is.

A vitaindító előadást Csehi Árpád Szabolcs egykori megyei tanácselnök, jogász, közgazdász, az Autonet Import kft. ügyvezető igazgatója tartotta. Bevezetőként beszélt a kultúra fogalmának változásáról és az értékrend változásáról is, ami magával vonja a kultúra alakuklását is. Felhívta a figyelmet: az, ami nálunk kultúra, az lehet, hogy 10 ezer kilométerre tőlünk már nem az. Extrém példaként bizonyos törzsek kultúrájához tartozó kannibalizmust említette, amely tőlünk igen távol áll.

Csehi egy grafikonon mutatta be az érték, a kultúra és a pénz viszonyát. Ebből kiderült: vannak esetek, amikor a támogatott dolgok nem feltétlenül képviselnek értéket, de ugyanez igaz fordítva is.

Előadásában bemutatta a Szatmár Megyei Múzeum intézményeinek a látogatottságát, melyből kiderült, hogy 2014-ben a legnépszerűbb a Nagykárolyi Kastély volt 45 ezer látogatóval, a legkevésbé népszerű pedig a komorzányi tájház, amely egyetlen vendéget sem fogadott egész évben. Bemutatta a Szatmár Megyei Könyvtár látogatottsági adatait is, a Hagyományos Kultúrát Megőrző és Támogató Központ munkáját, megadta a Művészeti Iskolában tanulók számát, majd az éves költségvetés függvényében vont le következtetéseket. Kiderült például, hogy a megyei tanács 100 euró közeli összeget költ a könyvtár egy aktív olvasójára.

A közgazdász beszélt a magánszféra kultúra támogatására vonatkozó szabályozásról, majd az általa követendő példaként bemutatott támogatási alapelvről. Eszerint a támogató és a támogatott között kerülni kell a direkt kapcsolódást - egy nagy cég esetében például jobb, ha egy kuratórium vagy alapítvány dönt arról, hogy mit vagy kit támogatnak.

Csehi Árpád Szabolcs tartott előadást

Csehi véleménye szerint fontos, hogy minél erősebb vállalkozói réteg alakuljon ki és fejlődjön, ugyanis az hozzájárulhat a kulturális intézmények vagy egyesületek, összességében pedig a kisebbségi kultúra fenntartásához.

Az előadást követő fórumon szóba került az egyház szerepe, a kulturális rendezvények mint kereskedelmi termékekként való kezelése, Szatmárnémetiből elszármazottak hozzáállása a szatmári kultúrához, de a kisebbségi értékek megtartása kapcsán a résztvevők beszéltek műemlék-épületekről és a Pannónia Szálló helyzetéről is.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: