2013-01-20 12:00:02• hírek • Kocsis Zoltán

Kultúránkat Istentől kaptuk és kötelességünk megőrizni – megkezdődött a Magyar Kultúra Hete

Szombat este a Nagyvárad Táncegyüttes előadásával hivatalosan is megkezdődött a VII. Magyar Kultúra Hete Szatmárnémetiben. A kulturális rendezvénysorozat január 27. vasárnapig várja az érdeklődőket különböző érdekes és színvonalas eseményekkel.

„Kultúránkat Istentől kaptuk, nekünk pedig kötelességünk megőrizni, ápolni", mondta rövidke megnyitójában Méhes Kati színművésznő, a főszervező Ady Endre Társaság tagja. „Megmaradásunk garanciája, ha megőrizzük nemzeti kultúránkat és kövessük az európai értékeket", fogalmazott a színművész. Mindezt azt követően, hogy Magdás Walter, a Kölcsey Ferenc Főgimnázium tanulója elszavalta a Himnuszt. A Magyar Kultúra Hete ugyanis évről évre a Himnusz megírásának és Ady Endre halálénak az évfordulója között kerül megrendezésre.

Méhes Kati után a Nagyvárad Táncegyüttes lépett színpadra. Immár másodjára a nap folyamán, mivel délelőtt 11.00 órai kezdettel, amolyan prelűdként, már bemutatták Tamási Áron egyik novellájának adaptációjából született Bambuc Ördög című táncos mesejátékot. Este a nagy székely író egy másik művére, a Fekete Sáfrán című meséjére alapuló táncos felnőtt mesét adták elő. A történet szerint a cigány kovácslegény, megunván a munkát, elindul feleséget keresni magának. Egy lány helyett viszont kettőt is talál: egy szép, ügyes, ám szegény cigány lányt és egy gazdag ember lányát, aki viszont nem az ő fajtája.

„Ez egy történet arról, hogy az ember, életének fontos pillanataiban, választások elé kerül, s a döntések lehetnek jók vagy rosszak. Ha nem jó a döntés, az ezzel járó próbatételeket  ki kell állni, a sorssal szembe kell nézni és az igazságnak győznie kell. Másrészről pedig, nem kell erőltetni azt, amihez nincs meg a kölcsönös akarat", jellemezte a darabot László Csaba rendező.

A darabban ötvözte egymást a helyzeti és verbális humor a magyar és cigány népzenével és néptánccal és bizony a finom irónia sem állt távol az előadástól. Nem csoda, hogy a szép számú közönség, soraiban Pataki Csaba szenátorral és Kereskényi Gábor parlamenti képviselővel, hosszú percekig tartó tapssal jutalmazta a produkciót.

Szombat este a Magyar Kultúra Hete folk-kocsmával folytatódott, vasárnap este 19.00 órától pedig a Római Katolikus Székesegyházba Szvorák Katalin a cappella koncertje következik.

A rendezvénysorozat teljes programját itt nézheted meg!

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
# koronavírus # vírusstatisztika # baleset # helyhatósági2020 # körgyűrű
Kiemelt hírek:
Valutaváltó:


Promó: