2019-03-22 07:58:50• hírek • Szatmár.ro

Kulturális programok és Reménység fája ültetés szombaton a Borókagyökér Egyesületnél

Kultúra a szabadban a reménység és a találkozás jegyében: vasárnap, egy kis platán társaságában ünnepeljük a tavaszt, a megújulást, az együttlétet és kulturális értékeinket a Börókagyökér Egyesület meghívottai körében.

Az összejövetelre 2019. március 24-én, vasárnap kerül sor 13 órai kezdettel. Helyszínül az egyesület székhelye, a Szejke tanya szolgál, Szatmárnémetiben, az Almás (Merilor) utca 122. szám alatt. A szervezők szeretettel várnak mindenkit, aki közösségi élményre, lelki feltöltődésre, vidámságra vágyik. Mindegy, ki hova tartozik és milyen a meggyőződése, az "együttnek" ugyan úgy örül. A reménység fája, a kis platán egyesíti a szétszakadtat, befoltozza a megfeslettet: összehozza a társaságot, így kovácsolva reményt, az az közösséget a jovő számára. Kézenfogva minden könnyebb.

 

  • Az eseményt megnyítja: Lajter Imre
  • Huszárnótákat ad elő tárogató kíséretében: Zágoni Szabó Mihály
  • Ezt követően a hozott föld kupacolása jön.
  • Közös imát mondunk, áldás következik a megjelent egyházi képviselők vezetésével.
  • Verset mond Toth Pál Miklós színművész. Szatmári népdalcsokrot énekel Méhes Katalin színművész.
  • Zágoni Szabó Mihály tárogató művész zenél.
  • A kultúrműsor után ültetik el a Reménység fáját. Az elültetett csemetére a Borókagyökér Ifjusági csapata, a 44 Dsida Jenő cserkészcsapata, és az Ötletgazdák részéről H. Csongrády Márta képzőművész rákötik a Hit - Remény - Szeretet szallagjait. 
  • Juhász Gyula "Ne bántsátok a lombokat" című versét előadja Szökőcs Zsuzsanna. 
  • Az öröm kifejezésének legtermészetesebb módja a tánc. Kása Zsolt néptáncoktató vezetésével és környékbeli néptáncosok részvételével indul az öröm tánca, körtánc.
  • Végezetül Seres Ferenc "A Platán szózata" című saját költeményével díszített kőtömböt ad át az Egyesületnek.

 

A rendezvényről bővebb információt a 0040729677930-ás telefonszámon kaphat.

 

"A remény fája okot ad, hogy találkozzuk, együtt legyünk." - így fogalmaz Szejke Judit a meghívójában, melyet az alábbiakban olvashatnak:

"Szép napot mindenkinek! 

 

A nevem Szejke Judit, a Borókagyökér Egyesület egyik vezetője vagyok. Sok helyt olvasom, hogy nehezen jött össze városunkban - különböző okokból kifolyólag - a Reménység fájának elültetése. Úgy gondolom, oka van ennek. Az égiek irányítását nem mindig látjuk, így szabad akaratunkkal belekeverünk a dolgaikba. 

 

Ennek a fának itt van a helye. Nálunk. Szeretettel várjuk arra a helyre, mely felekezeti és politikai hovatartozást félretéve összehoz bennünket. A remény fája még egy okot ad, hogy találkozzunk, együtt legyünk. Reményt ad arra, hogy fennmaradunk, embernek maradunk. Reményt ad arra, hogy ördögeinket (gyávaság, kapzsiság, irigység, gonoszság, féltékenység, rosszindulat) kapun kívül hagyva, valami széppel, jóval, szeretettel, megbecsüléssel és hittel feltöltődve térjünk innen haza. 

 

Minden embernek szüksége van hitre, reményre, szeretetre - még akkor is, ha nem ismeri ezt be. 

 

Szeretettel várunk mindenkit március 24-én délután 13:00 órakor a Lépésháznál a platán ültetésre. Mondjunk el közösen egy imát. Hallgassunk meg egy verset, egy nótát, nézzük meg városunkból - falvainkból bejött fiatalok szabad táncát, vagy álljunk be közéjük mi is. 

 

Ha hiszed, hogy itt a helyed, gyere! Ha csak kiváncsi vagy, gyere! Ha egy laza családi programra vágysz - gyere! Vegyél részt, legyünk együtt - keresd meg te az okot magadban, hogy miért. Mi itt vagyunk, szeretettel várunk!"

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: