2008-08-29 23:13:36• hírek • Szatmár.ro

Különleges versenyek a Bocskai Napokon

Immár harmadik alkalommal szervezték meg Szárazberken a Bocskai Napokat.

zombaton, a hagyománynak megfelelően kispályás futballtornát rendeztek, amelyen négy csapat közül a helyi Unirea Fiatalok együttese bizonyult a legjobbnak, miután a döntőben 2-0-ra győzte le a helyi öregfiú-csapatot.

A díjkiosztás ünnepi ebéd keretében zajlott. Vasárnap Ilonczai Zsombor lelkipásztor igehirdetését követően Kónya László történelemtanár, főtanfelügyelő-helyettes tartott előadást a nagy fejedelemről, majd Lengyel István, Lázári község polgármestere mondott üdvözlő beszédet, és a megjelentek megkoszorúzták Bocskai szobrát.

 

A falunapi mulatság a második napon a bográcsos ételek előkészítésével indult az iskolaudvaron, a versenyben ezúttal is csak két csapat vett részt: a batizi református egyházközség és a helyi nőszövetség „bográcsosfőző-különítménye”, akik ételeikkel nagy sikert arattak a meghívottak körében. Idén sem maradtak el azok a különleges versenyek, vetélkedők, amelyek évek óta jellemzik a Szárazberki Bocskai Falunapokat. Így megrendezték az erősember versenyt, amely az esőtől feláztatott, csúszós talaj miatt kissé veszélyes vállalkozás volt — az egyik versenyző el is esett rönkcipelés közben. Ezen versenyszám mellett a résztvevők szekeret húztak, petrencés rudat tartottak. Szárazberek „Toldi Miklósa” az idén Bíró Pisti lett.

Ugyancsak megtartották a házaspárbajt, amely során érdekes próbatételeket kellett kiállniuk a versenyzőknek. Ami a kulturális programot illeti, fellépett a Favorit és az Expirit együttes, a Harag György Társulat színművészei és a kökényesdi Rozmaring tánccsoport. Nagy népszerűségnek örvendett az Operettgála és Maksa Zoltán humorista előadása is.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: