2013-07-03 10:08:22• hírek • MTI

Külföldiek veszik meg a kastélyokat

A romániai Beszterce-Naszód megye önkormányzata belgiumi és nagy britanniai intézményektől is kapott ajánlatot a meglehetősen leromlott állapotban levő paszmosi (Posmus) és komlódi (Comlod) Teleki-kastélyok átvételére - közölte kedden az Agerpres hírügynökség.

Az önkormányzat közlése szerint a paszmosi Teleki-kastély megvásárlásának a szándékát egy romániai és egy belgiumi egyetem által létrehozott konzorcium jelezte májusban. Az épületben európai kutatóközpontot szeretnének létrehozni.
A komlódi Teleki-kastély iránt júniusban egy műemlékek helyreállításával foglalkozó brit társaság érdeklődött, amelyik az épület teljes helyreállítása után fogyatékos gyermekek számára rendezne be iskolát és nyári tábort benne.

Mindkét műemlék a 18. századból származik, és erősen leromlott állapotban van. A kastélyok 2008-ban kerültek a Beszterce-Naszód Megyei Tanács gondnoksága alá. Amint az önkormányzat közölte, korábban is akadtak érdeklődők, de mindeddig egyik műemléket sem sikerült értékesíteni.

A csekély magyar lakossággal rendelkező észak-erdélyi Beszterce-Naszód megyében az egykori magyar nemesi családok 14 kastélyát tartják számon A kategóriás műemlékként. A megyében öt Bethlen-kastély áll, három Bethlenben (Beclean), egy Árokalján (Arcalia) és egy Sajókeresztúron (Sieu Cristur) és a két Teleki-kastély mellett Mezőörményesen (Urmenis) Bánffy-kastély, Selymesilosván (Ilisua) Hye-kastély, Csicsókeresztúron (Cristestii Ciceului) Torma-kastély, Sófalván (Sarata) Lázár-kastély, Sajómagyaróson (Sieu-Magherus) Rákóczy-kastély, Kerelésen (Chirales) Wesselényi-kastély, és Szentmátén (Matei) Haller-kastély áll.

Az egyik bethleni és a szentmátéi kastélyban polgármesteri hivatal működik, egy másik bethleni kastélyban, a sajómagyarósiban és az árokaljiban oktatási intézményt működtetnek, a selymesilosvaiban TBC-s betegeket ápolnak, a sófalviban gyermektáborok ügynöksége működik. A kastélyok jelentős hányada azonban kihasználatlanul áll, állaga meglehetősen leromlott.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: