2014-04-07 16:08:30• hírek • MTI

Krisztust szolgálva

Nagykárolyban látogatták meg a templomokat a főesperesség ministránsai.

Első alkalommal szervezett a nagykárolyi főesperesség ministránsai számára templomlátogató zarándokutat a Szatmári Római Katolikus Püspökség ifjúsági irodája április 5-én, szombaton. A szatmári főesperességben már harmadik éve zarándokoltak a ministránsok - idén a nagybányai templomokat megtekintve -, Nagykárolyban pedig először a városban tettek sétát. A "Magával akarta vinni útitársul" (ApCsel 16,3) mottó alatt szervezett rendezvény elején, a Fatimai Szűz Mária templomban találkoztak, majd a Kalazanci Szent József és Szentlélek templomokat látogatták meg - mindenhol elmondva egy imát és megismerve a templom történetét -, végül pedig a Klaus Winter Integrációs Központba érkeztek, ahol a kápolnában Ft. Ilyés Csaba nagykárolyi főesperes főcelebrálásával közös szentmisén vettek részt.

A szentbeszédet mondó Ft. Tatár Zoltán kisdengelehi i.h. lelkész a ministránsok krisztust szolgáló lelkületéről beszélt: "A ministráns Krisztus katonája, Őt szolgálja. A katona attól lesz nagy, ha hű marad a hazájához, ha csatákat nyer. A katona a csatákban fegyverrel harcol, a ministránsnak viszont Krisztushoz kell hűségesnek maradnia, a ministráns fegyvere a szeretet. Nem csak a templomban szolgálja Jézust, hanem a focipályán, az iskolában, a játszótéren és mindenhol ahol jár, ahol él. Krisztust szolgálni azt jelenti, hogy embertársamat szeretem, megbocsátok, példát mutatok társaimnak."

A szentmise után és a hazaindulás előtt a ministránsok még együtt ebédeltek, elbeszélgettek a nap történéseiről.

Ministránstalálkozó volt Nagykárolyban

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: