2017-02-27 09:26:15• hírek • MTI

Krisztus szeretetétől szorongatva, sürgetve, Erdőd imahetén

Áldásos imahetet tudhat maga mögött Erdőd imádkozó népe, a városi szintűnek mondható rendezvénysorozaton mindegyik alkalommal szép számban jelentek meg reformátusokon kívül római katolikusok, görög katolikusok és ortodoxok is. A reformáció évében is a református templom adott helyet e lélekemelő alkalom-együttesnek.

Az imahét első napján, múlt vasárnap Harsányi László erdődi esperes, plébános szolgált. Ő a szeretet erejéről beszélt, mely sürget, szorongat minket. Cucuiat Attila, a hét „kölcsönkért" kántora vezetésével a római katolikus gyülekezet énekkara is szolgált. Második imaheti alkalmon, hétfőn, Kaszaniczki Csongor ifjakkal együtt érkezett a gyülekezetbe a Szatmár-Láncos Református Egyházközség beosztott lelkészeként és biztatott arra, hogy az Isten útját válasszák az egybegyűltek. Harmadik napon a boldogságról és a minőségi időről hallhattak tanítást Pallai Béla nagypeleskei görög katolikus parókustól.

A szerdai napon Isten Igéjének teremtő, változtató erejéről szólt Genda Árpád-Szabolcs pettyéni református lelkipásztor. Csütörtök este Tóbiás Tibor-György az új szív lehetőségéről prédikált, majd bemutatta azokat a gyülekezeteket, ahol kedves feleségével Tóbiás Csiki Emőkevel szolgálnak: Szemlak, Nagylak, Pécska, Kispereg, Nagypereg.

Pénteken este Pálffy Tamás Szabolcs unitárius lelkész prédikált Isten szövetségéről és az áldásról. A vendéglelkészek sorát, szombaton, Szász Bálint Róbert zilahi esperes, szilágysámsoni lelkipásztor zárta a békéltetés szolgálatára buzdítva, a Bízz Band pedig ifjúsági énekeket énekelt. Rácz Ervin házigazda lelkipásztor a záró vasárnapon a Végtelennel való találkozásra, és vele való megbékélésre bátorított.

Nagyon ügyesen szolgáltak a református gyülekezet kicsinyei, a gyerekek, szép és hosszú verseket szavalva. Az ifjak liturgusi szolgálatot végeztek. A református gyülekezet énekkara is szinte minden nap szolgált, lelkesen és bátran. A kicsiny református gyülekezet vezetői és önkéntesei egész héten szorgoskodtak az Isten dicsőségére és Krisztus szeretetétől szorongatva, sürgetve. Az istentisztelet utáni alkalmak olykor bibliaórai beszélgetésekbe torkoltak, és már csak ezért is érdemes volt ott lenni.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: