2017-06-27 14:33:30• hírek • refszatmar.eu

Krisztus beszéde lakjék bennetek!

Presbiteri és diakóniai munkatárs-képzés ünnepi záró istentiszteletére várták az érintett lelkipásztorokat, főgondnokokat, gondnokokat, presbitereket és diakóniai munkatársakat a Szatmári Református Egyházmegye Presbiteri Szövetségének vezetői a Szatmárnémeti Láncos templomban.

Vasárnap délelőtt 10 órától mindenekelőtt keresztelésre került sor, a szülőkkel, keresztszülőkkel együtt örvendett a gyülekezet. Pál apostolnak a Kolossébeliekhez Írott Levele 3. részének 16. és 17. verse alapján Pásztor Gyula a Sárospataki Református Teológiai Akadémia lelkipásztora hirdetett Igét: „Krisztus beszéde lakjék bennetek gazdagon úgy, hogy tanítsátok egymást teljes bölcsességgel, és intsétek egymást zsoltárokkal, dicséretekkel, lelki énekekkel; hálaadással énekeljetek szívetekben Istennek. Amit pedig szóltok vagy tesztek, mind az Úr Jézus nevében tegyétek, hálát adva az Atya Istennek őáltala.” Az, amit az Ige ajánl, nem teher és nem büntetés, hanem a legnagyobb kiváltság, hálából tehetjük. Lakjék a képzésen résztvevők szívében Krisztus beszéde és áldja meg őket napról napra! – buzdított az igehirdető.

Korda Zoltán helyi lelkipásztor Péter apostol Második Levele 1. fejezetének 2-től 8-ig terjedő versei alapján köszöntötte a vendégeket: „Kegyelem és békesség áradjon rátok bőségesen az Istennek és Jézusnak, a mi Urunknak megismerésében. Az ő isteni ereje mindennel megajándékozott minket, ami az életre és kegyességre való az ő megismerése által, aki minket a saját dicsőségével és hatalmával elhívott, amelyek által igen nagy és becses ígéretekkel ajándékozott meg bennünket, hogy általuk isteni természet részeseivé legyetek, kikerülve azt a romlottságot, amely a kívánság miatt van a világban. Éppen ezért minden igyekezettel azon legyetek, hogy a ti hitetekhez bőségesen adjatok még erényt, az erényhez ismeretet, az ismerethez pedig önuralmat, az önuralomhoz türelmet, a türelemhez kegyességet, a kegyességhez testvériességet, a testvériességhez szeretetet. Mert ha ezek megvannak és gyarapodnak bennetek, nem lesztek sem tétlenek, sem gyümölcstelenek a mi Urunk Jézus Krisztus megismerésében.” A lelkipásztor Isten áldását kívánta mindazoknak, akik az elmúlt fél évben gazdagabbá tették a presbiteri közösséget, és mindenkinek, aki részt vett a képzéseken.

Dr. Füsti-Molnár Szilveszter a Sárospataki Református Teológiai Akadémia rektora is köszöntött, majd kiosztották az okleveleket a Presbiteri és Gyülekezeti-munkás Népfőiskolán részt vetteknek. Genda Árpád Szabolcs pettyéni lelkipásztor végezte ez alkalommal is a kántori szolgálatot. Jelen volt még Váczi Gábor a Magyarországi Presbiteri Szövetség titkára is. Köszönet illeti Illés Jenő egyházmegyei presbiteri szövetség elnököt, Dr. Szélyes Ferenc Deodátot és Tar Csaba egyházmegyei missziói tagokat a szervezésért és az asszonyokat a szeretetvendégség szolgálatáért.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: