2018-05-07 06:48:08• hírek • Közlemény

Kraszna kaszált a Kopácsin

Nyolc csapat fiataljai, hét gyülekezet, valamint öt egyházmegye képviseletében jelentkeztek a VII. Kopácsi István Egyháztörténeti Vetélkedőre.

Erdődön, a magyar reformáció bölcsőjében ezzel már nyolcadik alkalommal (volt egy nulladik is) gyűlnek össze fiatalok, bizonyságot téve egyháztörténetből való jártasságukról.


Szombaton délután 1 órától az Erdődi Drágffy Gáspár Egyháztörténeti Központban, mely még ugyan nincs teljesen kész, de e célnak megfelelő állapotban volt, mintegy a helyszín előszentelő ünnepségeként tartották meg a vetélkedő megnyitóját. Rácz Ervin szervező köszöntött, majd a Bízz Band a történelem Urát köszöntötte dicsőítésben. Király Lajos a Szatmári Református Egyházmegye esperese bátorította a jelenlevőket igei gondolataival.


Őt követte Magyar Lóránd az esemény fővédnöke, aki közösségi oldalán a következő szavakkal méltatott: „Az egyház kiemelten fontos szerepet tölt be társadalmunkban, hiszen a hit által nem csak összefog és összetart, hanem a szentmiséken, istentiszteleteken túl rendezvényeivel közösséget is épít. A vallási nevelés által pedig gondoskodik arról, hogy fiataljaink a lehető legkorábban bekapcsolódhassanak a közösségi életbe. A Királyhágómelléki Református Egyházkerület fiataljai számára egy biztos találkozási pont az Erdődön immár hetedik alkalommal megszervezett Kopácsi István Egyháztörténeti Vetélkedő és Ifjúsági Találkozó, melynek megnyitóján az esemény védnökeként vettem részt.”



Erdőd város rendezvénytermében következett a megmérettetés, melynek volt egy csapat- és egy egyéni része. Előbbi egy tesztlapból, utóbbi fogalmazásból, esszéből állt. A csapatok egy a hónapokkal ezelőtt megkapott anyag alapján az őskeresztyén egyház életéről, a presbitériumról és a vallásszabadságról tanulhattak. Fórizs Enikő a csapatrészt Keresztes-Szőke Erzsébet (mindketten magyartanárnők) pedig az egyéni részt dolgozta ki. Danku Júlia történelemtanárnő pedig a javításban segített a lelkészeknek.


Az ifjúsági istentiszteleten, ahol szintén a Bízz Band zenélt, míg a dolgozatokat javították, Erdei-Árva István szatmári iskolalelkész hirdette Isten szavát az esemény mottója alapján: „Ha valaki utánam akar jönni, tagadja meg magát, vegye fel a keresztjét, és kövessen engem.” (Márk 8,34) Dr. Frigy Szabolcs szociológus, egyetemi tanár Posztmodern vallásgyakorlat címmel tartott előadást vallásról és társadalomról, szekularizációról, fogyasztói társadalomról, rítusokról.


Ezt követte a várva várt eredményhirdetés: Az elérhető 60 pontból 44,76-ot szerzett a legtávolabbról érkező Kispereg (Arad), hetedik lett 46,58-al Ombod (Szatmár), hatodik Jákóhodos (Bihar) 48,7-el, ötödik Szigetlanka (Szatmár) 49,16-al. Ennél feljebb azok végeztek, akik eddig legalább egyszer már megnyerték a Kopácsit: negyedik lett 50,86-al Jankafalva (Érmellék) – (ők 2016-ban győztek), a dobogó harmadik fokán végzett Kraszna2 (Szilágy) csapata 56.75-el, második lett a címvédő Mikola (Szatmár) 57,41-el (nyertes évek: 2011, 2012, 2015, 2017), első pedig Kraszna1 (Szilágyság) csapata 58,75-el. A szilágyságiak 2013 után kerületek ismét a dobogó legfelsőbb fokára.


Az egyéni vetélkedőn különdíjas lett az ombodi Varga Máté, harmadik lett a szigetlankai Liszkai Kéytti, második a jákóhodosi Seres Dávid. Az első helyet itt is Kraszna vitte el Veres Melitta személyében. Amellett, hogy egy csapat sem távozott üres kézzel, az első helyezettek, mind egyéniben, mind csapatban, a Dr. Buzogány Dezső kolozsvári teológiai egyháztörténettanár által felajánlott 50 euró pénzjutalmat vihették haza.


Levezetésként Jobb Domokos lelkipásztorral együtt íjászhattak az ifjak, akik szívesen érkeznek minden évben a reformáció bölcsőjébe, Erdődre. Idén Kraszna kaszált, tarolt, de mindenki sok élménnyel és tudással gazdagodott, immár a Drágffy központban.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: