2019-07-08 09:00:25• hírek • Bede Emőke

Közzétették az érettségi eredményeit: Szatmár megyében is van 10-es

A 2019-as érettségi vizsgán szerzett eredményeket hétfő délelőtt függesztették ki a vizsgaközpontokban és az edu.ro honlapján. Sokaknak volt oka az önfeledt örömre, viszont akadnak bőven olyanok is, akiknek bizony jól fog jönni a pótérettségi adta lehetőség.

Szatmár megyében több mint kétezer érettségizőt vártak a vizsgaközpontokba, de ahogyan az lenni szokott, idén is voltak olyanok, akik különböző okoknál fogna nem jelentek meg a középiskolai képzést lezáró megmérettetésen. Az edu.ro által közzétett adatok szerint megyénkben a 2017 beiratkozott diák közül csak 1976-an voltak azok, akik mint a négy vizsganapon megjelentek és számot adtak tudásukról. A hiányzókat leszámítva viszont más jellegű negatív eseményről nem számolhatunk be, a Szatmár Megyei Tanfelügyelőség tájékoztatása szerint ugyanis minden a legnagyobb rendben zajlott: sem puskázókat, sem adminisztratív problémákat nem jelentettek a vizsgaközpontokból.


Az érettségi mind a négy napján megjelenő 1976 vizsgázóból 1303-nak sikerült megugrania a lécet, mely 65,94 százalékos átmenési arányt jelent, s ezzel megyénk az országos átlag (67,2 százalék) került. Fontos azonban kiemelni, hogy a friss végzősök és a már többedik alkalommal próbálkozók között hatalmas szakadék tátong: míg előbbiek 71,32 százalékos sikerességi rátát könyvelhetnek el maguknak, utóbbiaknak csak a 20,19 százaléka ért el átmenőt. Természetesen ezek a számadatok még nem véglegesek, ugyanis hétfő délután 16 óráig várják az óvásokat, majd az elbírálás után, július 13-án teszik közzé a végleges eredményeket.


A megyei toplista élére egyébként az Avasfelsőfalui Elméleti Líceum filológia szakos diákja, Baraian Teodora Iulia került, akinek úgy román nyelvből, mint történelemből és földrajzból sikerült 10-est szereznie, így az átlagjegye is kereken 10-es lett. Noha ő az egyetlen, aki maximális teljesítményt nyújtott, de az őt követő diákoknak sincs miért búslakodniuk, ugyanis 67 vizsgázónak is sikerült 9,50-en felüli átlagosztályzatot elérnie.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: