2010-10-26 14:30:39• hírek • Szatmar.ro

Közveszélyessé válnak a sofőrök?

Az esős, őszi időszak beköszöntével nagyobb figyelmet kell fordítani a közlekedési szabályok betartására, de főleg érdemes kis sebességgel haladni, hiszen a vizes, csúszós úton könnyen elveszítheti az uralmát a gépkocsin még a legjobb és leggyakorlottabb sofőr is.

Éppen ebből származott a hétfőn Tasnád történt baleset is. A 31 éves Ovidiu T. kolozsvári fiatalember az út állapotához képest túl nagy sebességgel haladt. A balra kanyarodás során elveszítette az uralmát a gépkocsin és a szembe jövő sávra hajtott, majd hogy ne ütközzön össze a szembe jövő autóval, hirtelen jobbra tekerte a kormányt. Ez az akció azonban nem volt sikeres, hiszen elgázolt két gyalogost. A 33 éves Anica F. szopori lakos és B. Judith 51 éves tasnádi lakos az út szélén haladtak, ugyanabba az irányba, amerre a gépkocsi. Az ütközés következtében csak könnyebb sérüléseket szenvedett a két hölgy.

Szerencsére ez a baleset nem volt súlyosabb kimenetelű, azonban sokszor a sofőrök felelőtlensége emberi életeket követel. Sokan nem érzik át a volánnál ülve a gépkocsival való közlekedés veszélyét, és nem figyelnek a részletekre.

Csupán egy nap alatt a rendőrök 147 büntetést osztottak ki, 12.000 lej értékben. A hétfői ellenőrzések során 10 gyalogost, 14 szekerest, 7 robogóst és 38 autóst illettek büntetéssel a szabályok be nem tartása miatt. Az autósok nagy része amiatt érdemelte ki ezt, mert nem tartotta be a sebességkorlátozást, és nem használták a biztonsági övet. Éppen ez az a két ok, amiért a legtöbb halálos kimenetelű baleset történik.

Vannak, akik figyelmen kívül hagyják autójuk műszaki állapotát, pedig sokszor egy meghibásodás is bajba sodorhatja a gépkocsi tulajdonosát. A nagykolcsi rendőrök a R.A.R. Képviselőivel közösen végzett ellenőrzéseket a településen. A 25 ellenőrzött autós közül 14-et megbüntettek 1400 lej értékben.


A csúszóssá váló úton nagy a baleset kockázatveszélye.
A csúszóssá váló úton nagy a baleset kockázatveszélye.


Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: