2012-02-29 16:20:01• hírek • Kocsis Zoltán

Közveszélyes állapotba került az egykori Mondiala-kantin

Bármely pillanatban összedőlhet a Petőfi Sándor utca 9 szám alatt található ingatlan. Az egykor a Mondiala kantinjaként funkcionált épület állaga balesetveszélyessé degradálódott nem csak azt használó hajléktalanok, de az utcán autóval vagy gyalog közlekedők számára is.

„Csak hogy tudják, a legutóbbi omlás a múlt héten történt", informált az utca túloldalán lévő utazási iroda fiatal alkalmazottja, amikor szerdán a „romos szomszéd" felől érdeklődtünk. Hogy a következő omlás mikor következik be, azt persze nehéz megjósolni. Amint viszont a Petőfi Sándor utca 9 szám alatti épület beszakadt tetőszerkezetére vagy a homlokzat falára tekintünk, nem mernénk hosszabb időintervallumra fogadni. De még csak hosszú percekig a fal mellett sem beszélgetni. Szöges ellentétben a szomszédos, felújított tömbházzal valamint a valósággal pompázó katonai központtal, az egykori kantin falának néhány téglasorát és a tetőszerkezet több, szegekkel televert deszkáját már csak a Szent Lélek, vagy Isten tudja mely más láthatatlan erő tartja a helyén. A fal alatti, szalaggal elkerített járda, telis-tele tégladarabokkal, törmelékekkel.

A fiatal anyuka elmondta, úgy tudja, az épület korábban a Mondiala tulajdonában volt, aztán megvette valamely ingatlanbefektető, hogy aztán a Polgármesteri Hivatal tulajdonába kerüljön.

„Az ingatlan tulajdonjoga jelenleg vita tárgyát képezi - ezek már Ilyés Gyula szavai. A forradalom után megalakult részvénytársaság minden, a Mondiala által az előző rendszerben használt épületet telekkönyveztetett. Még akkor is, ha nem is volt rá szüksége." magyarázta a polgármester.

Jött aztán a volt tulajdonos, aki visszaigényelte az épületet. Csakhogy! „Az állam könnyedén vissza tudja adni a visszaigényelt épületeket. Csakhogy amikor egy gyárat privatizálnak, akkor a vásárló az összes, hozzátartozó épületet is megvásárolja. Éppen ezért ilyen esetben jelentős gondokat okoznak a visszaszolgáltatások országszerte", magyarázta Ilyés.

Magyarán, az épületet visszaigényelte egy Izraelben élő személy, a Mondiala pedig pereskedik. Miközben a ház lassan teljesen tönkremegy. És ami ennél is ijesztőbb: közveszélyessé válik!

„Létezik egy törvényszéki döntés, amely kimondja, hogy az épülethez senki sem nyúlhat, amíg a tulajdonjogi kérdések nem tisztázódnak. Kinek jó az, ha közben összedől a ház?", tette fel a költői kérdést a polgármester. „Épp a napokban beszéltem a jogászainkkal és kértem, találjanak valamilyen megoldást, hogy legalább a közveszélyt elhárítsuk. Addig nem tudunk mást tenni, mint hogy elkerítjük a járdát", mondta Ilyés.

A rendkívül segítőkész nő elmagyarázta, hogy az épület hajléktalanok egyik kedvelt szálláshelye. Az udvarra nézve ez mindenki számára nyilvánvalóvá válik. Megmutatta, hogy a kapu mely nyílásán szoktak bemászni - most egy vékony deszka próbálja megnehezíteni dolgukat.

Vajon, ha ez az akadály elhárul, majd az épület rájuk dől, ki viszi el a balhét?

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: