2010-02-23 08:39:57• hírek • Szatmár.ro

Köztisztviselők lesznek az igazgatók

Hatvankilenc igen szavazattal, egy tartózkodással, 44 nemmel elfogadta hétfő délután a szenátus a dekoncentrált intézmények igazgatóinak köztisztviselővé nyilvánítására vonatkozó tervezetet. A törvényre a képviselőháznak is rá kell bólintania.

A módosításra azért volt szükség, mert a 105/2009-es, azóta alkotmányellenesnek nyilvánított kormányrendelet helyébe hét végéig új rendelkezésnek kell lépnie a törvény szerint.

Günthner Tibor szenátor elmondta: ezzel a lépéssel az RMDSZ által többször hangsúlyozott rendszer lép életbe a romániai közigazgatásban, amelynek lényege az, hogy nem lehet majd politikai indokokra hivatkozva szakembereket elbocsátani a közhivatalok éléről, kizárólag a versenyvizsgán bizonyított hozzáértés lesz a lényeges a kinevezéskor. Bár a mobilitás lehetősége továbbra is megmarad, Frunda György javaslata szerint csakis saját beleegyezésükkel lehet majd a köztisztviselői tisztségben lévő igazgatókat a jövőben elmozdítani.

A többórás vita során elhangzott: el kellene készíteni azoknak a tisztségeknek a listáját, amelyek éléről el lehet majd távolítani a vezetőket a kormányváltásokkor. A tegnapra tervezett 37 napirendi pont között szerepelt ugyan a közigazgatási törvény módosítására vonatkozó is, csak még egy másik tervezet megvitatására maradt idő - az önkéntes katonák által a hadseregben töltött évek nyugdíjba való beszámításáról (ez a kérdés ugyanis eddig nem volt megfelelőképpen rendezve).

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: