2019-10-14 13:58:29• hírek • Refszatmár.eu

Közösségépítő Magyar Nap Patóházán

Közel kétszáz résztvevővel tartották meg az első ízben megrendezett Patóházai Napokat. Tolnai János lelkipásztor kezdeményezésére programgazdag, mozgalmas és érdekes alkalmon vannak túl a patóháziak és vendégeik. Istentisztelet, előadás, bográcsfőzés, íjászat, néptánc és jótékonysági bál tarkította az alkalmat, melyet a Communitas Alapítvány is támogatott.


Vasárnap 13 órától a helyi református templomban Nagy Károly Kázmer köpeci (Kovászna megye) lelkipásztor hirdette Isten Igéjét: „Őrhelyemre állok, és megállok a bástyán, és vigyázok, hogy lássam, mit szól hozzám, és mit feleljek én panaszom dolgában.” – Szólt Habakuk próféta könyve 2. részének első verséből az Ige az őrállás prófétai feladatáról. Őrizni kell a ránk bízott értékeket és embereket.

 

 

Póti Eduárd a Szatmárnémeti Református Gimnázium igazgatója, történelemtanár, az 1646-os szatmárnémeti zsinatról és annak előzményeiről szólt. A zsinaton részt vett az akkori patóházai lelkipásztor, Szentgyörgyi Demeter is. Az előadó elmondta, I. Rákóczi György fejedelem olyan országot örökölt a linzi béke után, melynek egyben tartásához a református egyházat hívta segítségül, melynek erdélyi püspöke akkor Geleji Katona István volt.

 

Az előadást követően tartalmas műsort adtak elő az egyházközség tagjai, azaz a kórus, az ifjak és a gyermekek Tolnai Zelma kántornő vezetésével, melyek magyarságukhoz, szülőföldjükhöz való ragaszkodásukról szóltak.

 

 

A gyülekezeti házban és udvarán hagyományőrző tevékenységeket végeztek: Nagy Adél köpeci tanitónő irányításával kézműves foglalkozásokat tartottak, Jobb Domokos ombodi lelkipásztor pedig íjászatra hívta az érdeklődőket. Kása Zsolt néptáncot tanított. Közben a halmi, az ombodi és a helyi gyülekezet tagjai bográcsot főztek. Végül kultúrotthonban, a jótékonysági bálon, az Amulett Zenekar felejthetetlen hangulatot teremtett.

 

A helyi lelkipásztor reméli, hogy a patóházai magyar közösséget mégjobban összehozta ez az esemény.

 

 

Hozzászólás:
Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Kiemelt hírek:
Valutaváltó:


Promó: