2013-10-11 19:32:31• hírek • Kocsis Zoltán

Közösség, szeretet, család, hagyomány, magyarság

Akárcsak legutóbb, ismét szűknek bizonyult a Babes-Bolyai Tudományegyetem szatmárnémeti kirendeltségének osztályterme. Szatmár magyarságának kiemelkedő személyiségei Elek György legújabb interjúkötetének bemutatójára gyűltek össze, melynek címe: Tovább kérdezek.

A június végén megjelent „Én kérdezek" című kötet folytatásában negyven szatmári személyiséggel folytatott beszélgetést találhatunk. „A kötet egy újabb tükröt tart elénk, amely megmutatja, kik vagyunk, mik vagyunk", jelentette ki Szőcs Péter, a kiadást támogató Identitás Alapítvány elnöke. A történész szerint Elek György a jeles író, újságíró, műfordító Beke György örökébe lépett.

A folytatásban a megbetegedett Bura Lászlót helyettesítő Lovas János, a BBTE nyugdíjazott adjunktusa a Harag György Társulat három színművészének, Laczkó Teklának, Marosszéki Tamásnak és Bodea Tibornak adta át a szót, akik elszavalták a szerző Szeretet hit, álom című prózaversét.

„Elek György munkáiban a leggyakrabban megtalálható szavak a közösség, a szeretet, a család, a hagyomány és a magyarság. Mindez tökéletesen jellemzi a szerző habitusát és értékrendjét is. Újabb kötete valós képet alkot szatmári életünkről, létünkről, ezért is tartom kiemelkedő fontosságúnak", méltatta az alkotást Csirák Csaba helytörténész.

Az ismertető után András Gyula színművész is elmondott egy általa kiválasztott Elek-művet. A közönség soraiból felszólaló Korda Zoltán lelkipásztor szerint „Elek György leltárt készített mindennapjainkról, amiért mi hálával tartozunk neki".

„Ahhoz, hogy megtarthassuk magyarságunkat, identitásunkat, egy jó közösségre van szükségünk. Ennek kialakításáért pedig mindannyiunknak tennünk kell", jelentette ki az esemény zárásaként Elek György.

A költő-újságíró hetedik kötetének bemutatóján olyan prominens személyiségek vettek részt, mint Kereskényi Gábor és Erdei D. István parlamenti képviselők, Gál Gyöngyi kisebbségi oktatásért felelős szaktanfelügyelő vagy Gaman Mihaly és Domokos Sándor, Pusztadaróc illetve Kolcs polgármestere.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: