2014-06-30 16:21:14• hírek • (x)

Közösség, mely tagjának jó lenni

„Fontos az, hogy szabadidejükben is jól érezzék magukat együtt az alkalmazottaink" - fejtette ki érdeklődésünkre Dan Brumboiu, a Polipol Mobila Kft. egyik igazgatója, aki épp letette az asztaliteniszütőt egy mérkőzést követően. „Lényeges, hogy barátságok szövődjenek a munkatársak között, hogy szívesen legyenek a nagy csapat tagjai".

Ennek szellemében immár sok-sok éve szervezik meg a Polipol FittDayt, egy napot, amikor is összemérhetik a sporttudásukat a polipolosok, majd este a díjkiosztás után bulizhatnak együtt egy jót. A FittDay egyike azon programoknak, amik évi szinten megrendezésre kerülnek az alkalmazottak számára, többek között a horgászverseny és az év végi buli is ilyen.

Szombaton több sporteseményen is részt lehetett venni - volt asztalitenisz-, labdarúgó- és kézilabda-bajnokság, no meg zumba. Jelen voltak a programokon és az ünnepségen a nagykárolyi Simion Bărnuțiu-szakiskola kárpitos osztályának diákjai is, akik a Polipolnal tanulják a kárpitos mesterséget - „mivel ők is közénk tartoznak!"

30 asztalitenisz játékos mérte össze asztalitenisz-tudását. Ki jobban adogatott, ki egyedi ütőtartásában bízott. A tudáson, a reflexeken volt hangsúly, az igazgató éppen úgy megizzadt és kikapott az ellenfelétől, mint az asztalos. Sokuk később a bőrt kergette a mezőfényi labdarúgópályán - közel százan voltak. Jókedv és harci szellem - a bemutatott bravúrok és cselek száma ugyan nem feltétlenül közelítette meg a brazíliai vébén látottakat, azonban a gólok számra, az öröm bőven felülmúlta azt. A kézilabda különösen sajátos csapatsport, mindenki szerepe lényeges, ha együtt, egymásra ügyelve mozognak a csapattársak, akkor sikerül rést nyitni az ellenfél védelmi sorában, és meg lehet próbálkozni az átlövéssel. A zumbát nem csak a hölgyeknek találták ki - erről tavaly is meggyőződhettünk...

Közel háromszázötvenen vettek részt az esti bálon, melyre a helyi kultúrotthonban került sor. Minőségi muzsikaszó, finom ételek és italok, továbbá egy olyan munkaközösség, melynek tagjai szeretnek együtt lenni... Hetedhét határra szóló bálon mulattak a polipolosok reggel 6 óráig.

Közösség, mely tagjának jó lenni

Közösség, mely tagjának jó lenni

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: