2010-03-27 20:23:20• hírek • Póti Orsolya

Közösen készülnek Húsvét ünnepére

Második alkalommal szervezték meg az Autonet Importnál a Húsvétváró Ünnepséget, amelyen idén is érdekes kézműves foglalkozások várták úgy a gyerekeket, mint a felnőtteket.

Március 27-én, szombat délután 16 órától az Autonet Import kft. Aurel Vlaicu úti székhelyénél Húsvétváró Ünnepségre került sor, amelynek keretén belül színes programok várták a cég munkatársait és azok családját. A rendezvényen senki sem unatkozhatott, hiszen a szatmárnémeti MADISZ körülbelül hat kézműves foglalkozást biztosított, úgy a gyerekek, mint a felnőttek számára, a legkisebbek pedig a játszósarokban lelték örömüket.

A gyerekek kipróbálhatták az írókás valamint a tradicionális tojásfestést, készíthettek különböző húsvéti dekorációkat és húsvéti gipszfigurákra festhettek. A felnőtteket pedig a kosárkészítés érdekelte leginkább, sokan igyekeztek elsajátítani ezt a  foglalkozást. A gyerekek körében még népszerű volt a kisállat simogatás, és a nyuszi etetés is.

A rendezvény célja legelsősorban a közös ünnepvárás élményének megteremtése. A szervezők a Szatmár.ro-nak elmondták: eddig minden ünnepváró nagy siker volt a munkatársak körében, és most is közel száz gyerek és százötven felnőtt vett  részt.


Húsvétváró Ünnepségre került sor az Autonetnél
Húsvétváró Ünnepségre került sor az Autonet Import kft-nél


Kézműves foglalkozásokat biztosítottak a gyerekeknek
Kézműves foglalkozásokat biztosítottak a gyerekeknek


A felnőtteket a kosárfonás művészete vonzotta
A felnőtteket a kosárfonás művészete vonzotta


Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: