2015-06-16 18:41:26• hírek • MTI

Ellenőrizné a határokat az egyik osztrák politikus

Az osztrák határ ellenőrzésének bevezetésével kampányol a felső-ausztriai tartományi kormányfő a szeptemberben esedékes tartományi választások előtt - olvasható a Die Presse című osztrák napilap keddi számában.

Josef Pühringer javaslata szerint azokon a határszakaszokon, amelyeken illegális bevándorlók érkeznek az országba,  időszakos ellenőrzést kellene bevezetni. A tartományi vezető azzal indokolta felvetését, hogy a politikusok már nem hagyhatják figyelmen kívül a közhangulat alakulását.

A lap emlékezetett: az osztrák néppárti (ÖVP) politikus meg szeretné őrizni pártja legutóbbi, a 2009-es választáson elért 46,76 százalékos többségét. A felső-ausztriai választásokat idén szeptember 27-én tartják.
Johanna Mikl-Leitner, osztrák belügyminiszter tájékoztatása szerint 2014 első öt hónapjában csaknem 9000 illegális bevándorlót fogtak el, míg idén ugyanebben az időszakban több mint 19 ezret.

A májusi burgenlandi tartományi választások előtt Hans Niessl, osztrák szociáldemokrata (SPÖ) politikus, Burgenland tartomány kormányzója állt ki a határőrzés újbóli bevezetése mellett. Az SPÖ csaknem 42 százalékkal megnyerte a választást, azonban győzelme ellenére veszített népszerűségéből.

A felső-ausztriai Linzben és Thalhamban május végén sátortáborokat létesítettek a menekültek ideiglenes elszállásolására. A menekültek további elhelyezéséről, a Linz Ebelsberg városrészében található kaszárnya megnyitásáról vita bontakozott ki Pühringer és a megnyitást ellenző Klaus Luger, Linz város polgármestere között.

A tartományoknak június 19-ig kell teljesíteniük a menekültek befogadására kiszabott kvótákat. Amennyiben ez nem történik meg, az osztrák belügyi tárca vezetője további kaszárnyák megnyitását helyezte kilátásba.
Május utolsó hetében 1781, május hónapban pedig összesen 6240 menedékkérelmet nyújtottak be az osztrák hatóságokhoz. 2015 első öt hónapjában 20 620 hasonló kérvényt regisztráltak.

Az 1980-as évig visszanyúló hivatalos statisztikák még megközelítőleg sem mutatnak hasonlóan nagy számokat. Mindeddig a legtöbb menedékkérelmet, 34 500-at 1981-ben nyújtották be Ausztriában, ezt követte a 2002-es év 39 300, majd a 2003-as év 32 400 kérvénnyel.

Az olasz rendőrség és csendőrség k0zben elszállította az olasz-francia határ mentén fekvő Ventimigliából kedden a napok óta ott táborozó migránsok egy részét.

Ventimiglia parti szikláira ötven afrikai férfi kapaszkodott fel és nem hajlandó távozni onnan. Társaikat, akik a város egyik parkjában telepedtek le, az olasz hatóságok egyenként gyűjtötték össze és az olasz vöröskereszt autóbuszaival elszállították. A migránsok közül többen ellenállást tanúsítottak, a földre vetették magukat és az emberi jogok tiszteletben tartását követelték. Egy bevándorló fiatalember rosszul lett.

Az eritreai, etiópiai, szudáni és szíriai bevándorlók egy részét Ventimiglia határátkelőjéhez szállították, ahol ideiglenes szálláshelyet állítottak fel számukra. Az utóbbi öt napban már több mint kétszázan érkeztek a szálláshelyre arra várva, hogy a franciák átengedjék őket a határon. Az olasz hatóságok egészségügyi ellenőrzésnek vetik alá őket, hogy kiszűrjék a betegeket.

Az európai uniós tagországok belügyminisztereinek luxembourgi találkozóján résztvevő Angelino Alfano olasz belügyminiszter úgy nyilatkozott, a Ventimigliában történtek rámutatnak a migráció problémájára. Az Olaszországba érkező bevándorlók nem akarnak Itáliában maradni, hanem tovább akarnak utazni, és ezt az EU-nak tudomásul kell vennie - mondta Alfano.

Ventimiglia polgármestere Enrico Ioculino "médiacirkusznak" nevezte a migránsokkal szembeni rendőrségi fellépést.

A milánói központi pályaudvar környékén szintén napok óta továbbutazásra várakozó migránsok egy része az esős idő miatt ismét beköltözött az állomásra. 1340 bevándorlót tíz milánói szálláshelyen helyeztek el a hatóságok.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: