2015-09-10 12:22:56• hírek • MTI

Vádat emelt a DNA egy volt alkotmánybíró ellen

Vádat emelt a román korrupcióellenes ügyészség Toni Grebla volt alkotmánybíró és szenátor ellen, akinek egyebek mellett befolyással való üzérkedés miatt kell bíróság elé állnia - derült ki szerdán a vádhatóság közléséből.

Grebla ellen januárban indított eljárást az ügyészség, majd emiatt februárban lemondott alkotmánybírói tisztségéről. A vádhatóság szerint a volt alkotmánybíró 2010 óta különböző formában többször is kenőpénzt fogadott el üzletemberektől, akiknek cserében közbenjárását ígérte azért, hogy vállalataik állami megrendelésekhez jutnak.

Emellett Greblát azzal vádolják, hogy alkotmánybírói tisztségével összeegyeztethetetlen kereskedelmi tevékenységet folytatott, de bűnszövetkezet létrehozása és hamis nyilatkozattétel miatt is magyarázatot kell adnia. Ez utóbbit azért, hogy vagyonnyilatkozata nem tartalmazott egy telket, amely a volt alkotmánybíró tulajdonában volt. Az ügyben több üzletember ellen is vádat emeltek.

Az ügyészség szerint Grebla 2010 és 2013 között szenátorként, majd 2013 és 2015 között alkotmánybíróként egy luxusgépkocsi és egy telefon használatát, valamint szervízelését kapta jogtalan haszonként egy üzletembertől, de 2012-ben és 2008-ban szenátori kampányát is finanszírozták választási plakátok költségeinek fedezésével. Emellett egy másik üzletember fizette Grebla mezőgazdasági farmjának felújítását - állítják az ügyészek -, 80 struccot vásárolt neki, valamint fizette az ott dolgozó néhány ember bérét. Az ügyészek szerint a farm hivatalosan nem a volt alkotmánybíró nevén volt, de lényegében ő gyakorolta a tulajdonosi jogkört.

Toni Greblát, a kormányon lévő Szociáldemokrata Párt (PSD) volt szenátorát a román parlament felsőháza nevezte ki alkotmánybíróvá 2013 decemberében.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: