2012-07-16 16:45:16• hírek • Szatmar.ro

Közlekedésből jelesre vizsgáztak a szatmári diákok

Négy kategória közül háromban szatmári fiatal is dobogóra állt az általános iskolások számára megrendezett, a közlekedés szabályairól szóló versenyen, Slatinán. Az oktatási- és a belügyminisztérium, valamint a Román Rendőrség és Slatina Polgármesterei Hivatala általa támogatott, „Közlekedési oktatás - Életre való oktatás" elnevezésű versenyen az ország negyven megyéje és a főváros is képviseltette magát.

A gyerekek összesen négy próbában mérték össze tudásukat a július 10-14 között zajlott versenyen. A parkban és a gyakorlópályán kerékpárral bizonyították gyakorlati tudásukat. Az elméleti vizsgán a gyalogosan, kerékpárral, robogóval és görkorcsolyával közlekedőkre vonatkozó előírások ismeretéről tettek tanúbizonyságot a résztvevők, végezetül pedig forgalomirányítóként, amolyan bíróként ítélkeztek mások viselkedéséről.

A Szatmár megyei gyerekek nagyszerűen szerepeltek ezen a megmérettetésen, hisz három kategóriában is dobogóra állhattak. Iulian Cacau, a Doamna Stanca Gimnázium diákja hibapont nélkül az első helyen végzett forgalom-irányítóként, míg a Mircea Eliade Általános Iskola két diákja, Micas Adrian és Bontidean Daniel egyaránt hibapont nélkül végzett a második helyen a gyakorlópályán illetve a parkban. Jagó Sunita pedig az elméleti teszten részesült dicséretben.

A csapatversenyen a feladatok teljesítésének idejét vették figyelembe, itt Hargita megye nyert Dambovita és Krassó-Szörény előtt, Szatmár megye pedig a 13. helyen zárt.

A szatmári csapat

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: