2015-11-11 17:12:26• hírek • Szatmár.ro

Közgazdaságból jeles a kölcseys csapat

A főgimnázium csapata kitűnően szerepel a PénzSztár nevű pénzügyi műveltségi versenyen.

Az ezer jelentkező csapatból a Kölcsey Ferenc Főgimnázium négytagú csapata már a legjobb 32-ben van a PénzSztár Országos Középiskolai Pénzügyi-Gazdasági versenyen. Ebben az esetben az "Országos" megnevezés Magyarországra utal, de határon túli csapatok jelentkezését is fogadták.

A honlapján pénzügyi műveltségi versenyként meghatározott megmérettetésen nem babra megy a játék: a győztes csapat minden tagja 100-100 ezer forintot kap, egy-egy okostelefont és ha a tavalyi rendszer marad, akkor ellátogathatnak a Bécsi Tőzsdére is. Azért azok is nyernek, akik nem lesznek elsők: a diákok pénzügyi kultúrája fejlődik, így a későbbiekben tudatosan hoznak majd pénzügyi döntéseket.

A kölcseys csapat tagjai: Bente Tamás (XII. B), Simon Norbert (XII. B), Kató Zoltán (XI. A) és Pataki Balázs (XI. A), felkészítő tanáruk pedig Gál Éva. Különleges fiatalok a csapat tagjai, hiszen nem minden korukbeli diák tud például hosszasan értekezni a görög gazdasági válságról, ahogy az az egyik feladatban szerepelt.

A verseny következő fordulójában november 19-én bizonyíthatnak az ifjú közgazdászok írásbeli és szóbeli feladatokból, valamint helyzetgyakorlatok megoldásából.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: