2013-07-09 17:24:44• hírek • Kocsis Zoltán

Középkori fesztivál Erdődön

A „Középkori Erdőd" elnevezéssel történelmi tematikájú fesztivál helyszíne lesz Erdőd július 20-21-én. A rendezvény keretein belül felavatják Drágffy Bertalan váralapító emlékművét.

A fesztivál programjának bemutatására szervezett kedd délelőtti sajtótájékoztatón elhangzott, az esemény célja, hogy népszerűsítse az Európai Uniós támogatásával rehabilitált erdődi várat és hogy turistákat csábítson a bástyákhoz, amely nem mellesleg a magyar irodalom és történelem egyik kimagaslóan fontos helyszíne.

A fesztivál július 20-án, szombaton történelmi szimpóziummal, könyvbemutatóval és a helyi művelődési otthon előadásával kezdődik. A hivatalos megnyitóra másnap, július 21-én, vasárnap 13.00 órakor kerül sor. A rendezvények fogatagában az érdeklődők a várudvarban megismerkednek középkori táncokkal és énekekkel, megtekinthetik a lovagi kor fegyvereit, majd részt vehetnek boszorkányégetésben és élvezhetik a lovagi tábortüzet. Mindeközben betekintést nyerhetnek többek között az üvegfújás mesterségébe.

Délután a bástya közelében felállítandó színpadon a Carmina Renascentia, a Nomen Est Omen és az Ad Hoc zenekarok koncertjeit hallgatják majd az érdeklődők.

Szombat délután a várudvarban felavatják Drágffy Bertalannak, a vár alapítójának emlékművét. A mohácson született Drágffy János országbíró fia, bélteki Drágffy Bertalan Mátyás király udvari vitéze és 1492-1498 között Erdély vajdája volt. 1481-ben újjáépítette a bélteki és erdődi templomot, illetve az erdődi és bélteki várakat. Az erdődi templomban temették el.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: