2012-02-07 12:49:26• hírek • Póti Orsolya

Közel száz tonna ruha és cipő gyűlt a Caritas akciója során

Az elmúlt év tevékenységeiről és a 2012-es évre szóló tervekről számolt be a Szatmári Caritas Szervezet vezetősége a február 5-i sajtótájékoztató keretében. A szervezet jelenleg mintegy 8.000 kedvezményezett személyt tart nyilván - időseket, gyermekeket, fogyatékos személyeket, rászorulókat egyaránt.

A Szatmári Caritas Szervezet az elmúlt évben számos projektet bonyolított le eredményesen. Nagy sikernek örvendett a júliusban indított ruhagyűjtési akció, melynek során összesen 90.322 kilogramm ruhanemű és cipő gyűlt össze a lakosok jóvoltából. Az adományok válogatását követően mintegy 30 tonna ruhaneműt sikerült szétosztania a szervezet önkénteseinek a rászorulók között.

Az akció annyira népszerűvé vált, hogy Szatmár megye öt településén (Szatmárnémeti, Nagykároly, Mezőfény, Kálmánd, Erdőd) kívül Máramaros megyében, pontosabban Nagybányán, Színérváralján és Máramarosszigeten is megtalálhatóak a gyűjtőkonténerek.

Löchli Tünde, a szervezet vezérigazgatója elmondta: az akció tovább folytatódik, mert igény van rá, és fontos, hogy növeljük a közösségben a szolidaritás érzését, és értéket adjunk annak, amink van.

Alapvetőnek és kulcsfontosságúnak bizonyult az „Integráció határok nélkül" elnevezésű nemzetközi konferencia megszervezése, melyre október 18-20. között került sor a szatmári City Hotel előadótermében. A rendezvény elsősorban tapasztalatcserén alapult; célja pedig egy kommunikációs platform kezdeményezése a Kárpát Eurorégióban, illetve olyan közös megoldások keresése, amelyek segítséget nyújtanak a szegénység elleni küzdelem terén.

A Szatmári Caritas november végén megnyitotta Románia második szociális boltját, a SOMARO-t. A szociális üzlet segítséget nyújt minden rászoruló családnak, hiszen itt szimbolikus összegért vásárolhatják meg a mindennapi megélhetéshez szükséges élelmiszereket. A boltok kínálatának nagy része a kereskedelemből sérült csomagolás, hibás címkézés, közelgő lejárati dátum vagy más okok miatt évente kikerülő több ezer tonna áruból származik. Ez a hatalmas tömeg kifogástalan minőségű, fogyasztható termékekből áll, de ez a szociális boltok nélkül a szemétdombon kötne ki.

Az önkéntesek tevékenységeiről Szabó Laura, humán erőforrás igazgató számolt be annak apropóján, hogy a 2011-es év, az önkéntesség jegyében zajlott. A szervezethez a tavalyi év folyamán összesen 122 új önkéntes iratkozott be, és összesen 590 aktív önkéntest tartanak nyilván. A szervezet 2010 szeptemberétől az idősek otthoni gondozására fordít nagy hangsúlyt, és ezt a szolgáltatást tovább akarják fejleszteni, ugyanis ennek keretében javultak az idős személyek életkörülményei, valamint az önkéntesek szakmai képzésekben részesülhetnek. Nagy előrelépés a szervezet életében, hogy az elmúlt évtől nem csak fogadhat önkénteseket az európai országokból, hanem küldhet is ki más országokba.



A Szatmári Római Katolikus Egyházban az elmúlt év a diakónusok - az egyházi szolgálatot teljesítő személyek - éve volt, ennek keretében szeptember 10-én megrendezték a Jótékonysági napot, mely összehozta az olyan civil szervezeteket, melyek karitatív és szociális szolgáltatásokat nyújtanak. A rendezvény keretében a Caritas Szervezet is bemutatta tevékenységeit.

A szervezet szoros kapcsolatban áll a Hám János Római Katolikus Iskolaközponttal is, melynek 25 diákból álló önkéntescsoportja aktívan részt vesz a Caritas akcióiban.

A szervezet költségvetéséről Barkász Gabriella aligazgató számolt be a szatmári sajtó képviselőinek, aki elmondta: az adományokból keletkezett bevétel valamelyest csökkent az elmúlt évhez képest, azonban még mindig ezek és a különféle támogatások teszik ki a bevétel nagy részét. A szervezet nagy részben a szociális támogatásokra és az intervenciós programokra fordított nagyobb figyelmet, de befektetett az idős személyek számára szervezett programokba, a gyermekeknek és fiataloknak szóló tevékenységekbe, valamint a fogyatékosok számára szervezett programokba is.

A 2012-es évre szóló tervekről Dr. Kósa Attila, a szervezet szociális vezetője beszélt. Kósa elmondta, az új év a generációk közötti szolidaritás éve, ezért a különféle tevékenységek mellett főként erre fekteti majd a hangsúlyt a szervezet. Az önkéntesek segítségével igyekeznek minél több idős személyt bevonni a szociális programokba, valamint több idős-klubbot is kialakítanának.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: