2015-09-08 18:05:04• hírek • Kocsis Zoltán

Közel ötven százalékkal többen kaphatnak idén uniós élelmiszert

A Szatmár Megyei Prefektúra elkészítette azon személyek listáját, akik idén uniós élelmiszersegélyt kaphatnak. A törvény módosulásával a jogosultak száma közel ötven százalékkal nőtt és meghaladja a hetvenezret! Van olyan község is, ahol a lakosság 82%-a jogosult a segélyre!

A törvény megváltozásával egy új kategóriával bővült a támogatásra jogosultak köre. Eddig ugyanis hozzájuthattak a segélyhez többek között az egy főre eső havi 450 lejnél kisebb jövedelemmel rendelkező munkanélküliek, nyugdíjasok, háborús veteránok, háborús sérültek, a kommunista rendszer üldözöttei, továbbá a fogyatékkal élő gyerekek és felnőttek. Az új törvény szerint azonban immár azok is kaphatnak, akik rendelkeznek ugyan jövedelemmel, egyik korábbi kategóriába sem tartoznak, ám havi egy főre eső bevételeik nem érik el a 450 lejt. Ezek személyét és számát az adott település polgármestere rendeletben határozza meg. Szatmár megyében meghaladja a 16.000-et ezen személyek száma.

Ennek következtében Szatmár megyében 48%-kal nőtt az uniós élelmiszercsomagokra jogosultak száma, amely a tavalyi 46.741-ről 71.377-re emelkedett. Ez egyben azt jelenti, hogy a 2011-es népszámálás szerint 344.000 lakosú megyében közel minden ötödik személy jogosult a támogatásra.

A legtöbben természetesen a megye lakosságának közel egyharmadát tömörítő Szatmárnémetiben kaphatnak majd csomagot, szám szerint 9021-en. Nagykárolyban 2748-an, Avasfelsőfaluban 2124-en, Tasnádon 1978-an, Erdődön 1377-en, Sárközújlakon pedig 1306-an vehetik majd át az uniós csomagot.

Mindez azonban nem tükrözi a jogosultak számának csökkenő sorrendjét, ugyanis a harmadik helyen nem Avasfelsőfalu áll. Akár találós kérdés is lehetne, hogy melyik az a község, ahol a lakosság 82% rajta van a listán. Meglepő vagy sem, de Szokondról van szó, ahol a népszámlálás szerint 2641-en laknak, közülük pedig 2182-en jogosultak a támogatásokra. Abszolút számban azonban nem Szokond, hanem Aranyosmeggyes áll az első helyen a községek között: itt 2407-en jogosultak a támogatásra és 6683-an lakják. A községek közül a harmadik helyen Bogdánd áll 1839 jogosulttal (2872 lakosból), a negyediken pedig Érkávás 1790 jogosulttal (itt 2388-an élnek).

A másik végletet Tartolc képezi, ahol a 3059 lakosból csak 239-en kaphatnak csomagot. A második helyen Komorzán áll 286 jogosulttal (a 2355 lakosból), a harmadikon pedig Mezőpetri 292 jogosulttal (az 1840 lakosból).

Arról, hogy a csomagok mikor érkeznek meg és mikor lehet átvenni azokat, egyelőre nincs információnk.

A jogosultak száma községekre/városokra lebontva:
Szatmárnémeti - 9021
Nagykároly - 2748
Avasfelsőfalu - 2134
Tasnád - 1978
Erdőd - 1377
Sárközújlak - 1306
Ákos - 1249
Érendréd - 1229
Apa - 823
Egri - 784
Batarcs - 447
Krasznabéltek - 1009
Börvely - 697
Bikszád - 667
Berekszó - 367
Bogdánd - 1839
Batiz - 478
Kányaháza - 640
Komorzán - 286
Kálmánd - 331
Kaplony - 550
Érkávás - 1790
Csaholy - 586
Avasújfalu - 1087
Csomaköz - 420
Királydaróc - 944
Borválaszút - 909
Kolcs - 810
Szamosdob - 731
Pusztadaróc - 1349
Mezőfény - 292
Kisgérce - 904
Halmi - 790
Hadad - 1542
Homoród - 500
Lázári - 1269
Aranyosmeggyes - 2407
Mikola - 1201
Majtény - 1679
Szatmárudvari - 907
Avasújváros - 650
Szatmárpálfalva - 1386
Mezőpetri - 430
Szilágypér - 467
Piskolt - 935
Remetemező - 573
Kökényesd - 838
Ráksa - 475
Szaniszló - 1371
Tasnádszántó - 528
Érszakácsi - 514
Sződemeter - 792
Szokond - 2182
Szopor - 1319
Nagytarna - 936
Krasznaterebes - 440
Mezőterem - 882
Tartolc - 239
Túrterebes - 1639
Csanálos - 351
Szamosborhíd - 382
Vámfalu - 440
Vetés - 993
Szatmárhegy - 793
Összesen - 71.337

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: