2012-03-12 18:10:36• hírek • Kocsis Zoltán

Közel ötven millió lej a Szatmárnémeti Repülőtér felújítására

Elfogadta a Szatmár Megyei Tanács (MT) a repülőtér felújításának műszaki dokumentációját. Döntés született arról is, hogy a Csehi Árpád vezette intézmény valamivel több, mint másfél millió lejjel támogatja a megye községeit.

Utóbbi határozat némi fennakadást is okozott a tanács ülésében, mivel a PDL-és tanácsosok jelezték: nincsenek tisztában a kiosztandó összegekkel. A többiek mosolyáradata közepette Csehi ekkor tíz perces szünetet rendelt el, hogy a kollégáknak legyen alkalmuk szemlét tartani a tervezet fölött - ha már korábban nem vették a fáradtságot.

„Nagyon fontos, hogy így tavasz kezdetén a községek hozzá tudjanak látni a különböző helyi projektekhez, ezért foganatosítottuk ezt a költségvetés-kiegészítést", magyarázta az ülést követően Csehi.

Az MT összesen 1.514.000 lejt oszt ki az önkormányzatoknak, ebből 86 ezret a négy város kapja: Erdőd 36 ezret, Sárközújlak és Tasnád 20-20 ezret, Avasfelsőfalu pedig tízezret. Ami a községeket illeti, a legtöbbet, 157.000 lejt Aranyosmeggyes kapja, majd Batarcs következik 70.000-rel. A fennmaradó 59 község 10 és 36 ezer lej közötti összegeket kap.

A tanács áldását adta a Szatmárnémeti Repülőtér felújítására is. Ezzel kapcsolatban Csehi elmagyarázta, hogy a testület a műszaki és a pályázati dokumentációt fogadta el. „Némi jogi akadályokkal küszködünk, ám amint azok elhárulnak, azonnal le tudjuk tenni a pályázatot a közlekedési minisztériumhoz".

A reptér felújítása összesen 49,36 millió lejbe kerülne. Ebből az MT a 796,21 ezer lejes önrészt, a 191.000 lejes áfát valamint további 9,5 millió lejt fedezi - utóbbi összegből 9,36 millió lejt visszakap majd az intézmény. A fennmaradó részt a közlekedési minisztérium fedezné a Szállítási Operatív Program keretein belül.

Döntés született arról is, hogy a megye tanintézményeiben dolgozó szakemberek (iskolapszichológusok, logopédusok, stb.) a Megyei Nevelési Tanácsadó és Erőforrásközpont égisze alá kerülnek, ami az MT alárendeltségébe tartozik. Ők eddig a Megyei Tanfelügyelőséghez tartoztak. A változtatásra törvénymódosítás miatt volt szükség, tudtuk meg Csehitől.


Ákos - 20 ezer lej
Egri - 20 ezer lej
Érendréd - 20 ezer lej
Apa - 20 ezer lej
Batarcs - 70 ezer lej
Krasznabéltek - 30 ezer lej
Börvely - 21 ezer lej
Bikszád - 11 ezer lej
Berekszó - 10 ezer lej
Bogdánd - 36 ezer lej
Batiz - 11 ezer lej
Kányaháza - 10 ezer lej
Komorzán - 20 ezer lej
Kálmánd - 25 ezer lej
Kaplony - 21 ezer lej
Érkávás - 26 ezer lej
Csaholy - 20 ezer lej
Avasújfalu - 26 ezer lej
Csomaköz - 20 ezer lej
Királydaróc - 10 ezer lej

Borválaszút - 26 ezer lej
Kolcs - 20 ezer lej
Szamosdob - 36 ezer lej
Pusztadaróc - 30 ezer lej
Mezőfény - 10 ezer lej
Kisgérce  - 10 ezer lej
Halmi - 30 ezer lej
Hadad - 30 ezer lej
Homoród - 11 ezer lej
Lázári - 25 ezer lej
Aranyosmeggyes - 157 ezer lej
Mikola - 20 ezer lej
Majtény - 10 ezer lej
Szatmárudvari - 20 ezer lej
Avasújváros - 30 ezer lej
Szatmárpálfalva - 30 ezer lej
Mezőpetri - 20 ezer lej
Szilágypér - 20 ezer lej
Piskolt - 21 ezer lej
Remetemező - 10 ezer lej
Kökényesd - 30 ezer lej
Ráksa - 10 ezer lej
Szaniszló - 11 ezer lej
Tasnádszántó - 36 ezer lej
Érszakácsi - 28 ezer lej
Sződemeter - 30 ezer lej
Nagyszokond - 11 ezer lej
Szopor - 30 ezer lej
Nagytarna - 11 ezer lej
Krasznaterebes - 34 ezer lej
Mezőterem - 20 ezer lej
Tartolc - 26 ezer lej
Turc - 11 ezer lej
Túrterbes - 30 ezer lej
Csanálos - 20 ezer lej
Szamosborhid - 10 ezer lej
Vámfalu - 36 ezer lej

 

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: