2014-11-21 10:51:02• hírek • Kocsis Zoltán

Közel ötezer szatmári gyerek szülei dolgoznak külföldön

Szatmár megyében megközelíti az ötezret azon óvodások és iskolások száma, akiknek valamelyik (vagy rosszabb esetben mindkét) szülője külföldön dolgozik, derül ki a Megyei Nevelési Tanácsadó és Erőforrásközpont valamint a Szociális Közszolgáltatások Szatmárnémeti Osztályának felméréséből. Jó hír viszont, hogy a hivatalos adatok szerint ez a szám jelentősen csökkent az elmúlt két évhez viszonyítva.

A legfrissebb adatok szerint Szatmár megyében jelenleg 4664 olyan gyerek tanul az óvodákban és az iskolákban, akiknek édesanyjuk vagy édesapjuk huzamosabb ideje külföldön tartózkodik. Többségük, szám szerint 3258 gyerek esetében „csak" az egyik szülő dolgozik külföldön, de 1120 azok száma, akiknek mindkét szülője az ország határain kívül keresi a kenyerét. További 286 gyerek esetében az egyetlen élő szülő is külföldön tartózkodik.

Valamelyest jó hír viszont, hogy a Szatmár megyei „gazdasági árvák" száma jelentősen csökkent az utóbbi két évhez képest. Tavaly ugyanis még 4909 óvodás vagy iskolás volt kénytelen nélkülözni legalább egyik szülőjét, 2012-ben pedig ez a szám még nagyobb volt: akkor 4997 gyerekről beszélhettünk.

Különösen súlyos a helyzet Kányaházán, ahol az általános iskola majdnem minden második diákja kénytelen nélkülözni legalább az egyik szülőt: ebben a tanintézményben a gyerekek 43,76%-a csak virtuálisan tudja tartani nap mint nap a kapcsolatot legalább valamelyik szülőjével. Nem sokkal jobb a helyzet Avasújfaluban sem, ahol a diákok 41,07%-át sorolhatjuk „gazdasági árvának". Az Avasra amúgy is jellemző ez az állapot, hisz Tarsolcon az óvodások és iskolások 38,47%-a, Ráksán 34,9%-a, Komorzánban 26,76%-a, Nagytarnán 24,75%-a, Batarcson 23,8%-a él legjobb esetben is csak az egyik szülőjével, míg arányuk Avasfelsőfaluban is rendre meghaladja a 20%-ot a különböző általános iskolákban.

Szatmárnémetiben a leginkább sújtott általános iskola a Balcescu-Petőfi Általános Iskola, legjobban érintett gimnázium pedig a Doamna Stanca: előbbi esetében a diákok 16,09%-a, utóbbi esetében pedig 15,25%-a nem találja otthon mindkét szülőjét nap mint nap. A jelentős magyar lakossággal is rendelkező községek közül Bogdándról és Batizról vándoroltak el a legtöbben: a diákok 15,95%-a, illetve 15,5%-a hiányolhatja valamelyik szülőjét.

Az elkészített statisztika kitér arra is, hogy melyik korosztály szenved leginkább a román gazdasági helyzettől. Ezek szerint leginkább a 14-17 évesek kénytelenek boldogulni legalább valamelyik szülőjük nélkül: számuk eléri az 1549-et. A második helyen a 10-13 évesek állnak 1501-el, a harmadikon a 7-9 évesek 898-cal, míg a legkisebbek mondhatják magukat a legszerencsésebbeknek: „alig" 716 3-6 éves csöppség él legalább egyik szülője nélkül.

A felmérés a statisztikán kívül azért fontos, mert a szüleik nélkül élő gyerekekre az iskolákban is igyekszenek jobban odafigyelni, lelki támaszt nyújtani.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: