2013-12-30 19:14:23• hírek • Kocsis Zoltán

Közel öt millió lejt kerestek a bankok a szatmári nyugdíjasokon

Szatmár megyében a 2013-as év végén 82.698 nyugdíjas él - derült ki a megyei nyugdíjpénztár hétfőn megtartott év végi sajtótájékoztatóján. Eugenia Sabau igazgatónő elmondta, közülük 53.434 korosztályos nyugdíjas, 19.702-ben pedig betegnyugdíjas. Viszonyításképpen utóbbi szám közel megegyezik Nagykároly lakóinak számával.

Csak az idei esztendőben 9643 kérelmet nyújtottak be a pénztárhoz: ebben benne van a nyugdíjkérelemtől a státus megváltoztatásáig minden törvényes lehetőség. Szintén az idén 3393 temetkezési támogatást fizettek ki, összesen 7,17 millió lej értékben. Ennél is érdekesebb azonban, hogy a megyei nyugdíjpénztár összesen 17 bankkal áll szerződésben: rajtuk keresztül utalják át a nyugdíjakat és különböző támogatásokat. Nos, a 17 pénzintézmény csak az idén 4,7 millió lejes kezelési költséget számolt fel ezen átutalások kezelési költségeként!

A nemzetközi nyugdíjak megítélése és kifizetése kapcsán az országos nyugdíjpénztár valamennyi uniós tagállammal együttműködik. Ezen kívül újdonságnak számít, hogy a szociális biztonság érdekében együttműködési szerződés jött létre Izraellel, Kanadával, Moldovával, Dél-Koreával, Törökországgal és Macedóniával. Az idei évben 2985 olyan kérelem esetében járt el a pénztár, amikor külföldön élő személy kérte a Romániában ledolgozott évei elismerését. Fordított esetben jóval kisebb a szám, azaz alig 541 olyan személy kereste meg a pénztárat, aki Szatmár megyében él és külföldön (hivatalosan) ledolgozott éveinek elismerését kérte.

Ami a lassan elmúló évet illeti, Sabau kiemelte, hogy sikerült létrehozni egy olyan informatikai rendszert, melynek segítségével minden nyugdíjas, aki regisztrál, online juthat hozzá az összes információhoz. A következő év kapcsán biztatónak tartja, hogy januárjában 790,7 lejre emelkedik az egységes nyugdíjpont értéke (2013 januárjában ez az érték 762,1 lej volt), temetkezési támogatásként pedig 2298 lejt fizet a pénztár, amennyiben nyugdíjas, 1149 lejt pedig amennyiben annak egy családtagja hunyt el.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: