2019-11-05 08:46:34• hírek • közlemény

Közel kétszázan igényelték eddig a fűtéstámogatást

December 2. és 10. között ismét kérvényezhetik a téli szezonra érvényes fűtéstámogatás második részét a januári és márciusi időszakra a Szociális Igazgatóságnál (DAS) a szatmárnémeti lakosok.

A november és január között érvényes támogatást összesen 192 kérvényezték, 167 háztartást gázzal, 5-öt fával, 20-at pedig árammal melegítenek.
 

A pótlékra azok a háztartások jogosultak, ahol az egy főre eső havi jövedelem nem haladja meg a nettó 750 lejt. Egy szezon során maximum öt hónapra (november–március) jár a szubvenció, amely a megyeszékhelyen élők esetében minden hónap 15-ig igényelhető a szatmárnémeti Szociális Igazgatóság Ilişeşti utca 4. szám alatti székházában, hétfőtől csütörtökig 8.30 és 13.30 óra között.
 

Az igényléshez egy helyben kitöltendő formanyomtatvány mellett szükség lesz a lakás papírjaira, a családtagok keresztlevelére vagy személyi igazolványára, esetleges gyámügyi papírra, jövedelemigazolásra, egyes ingó javak meglétét vagy megszüntét igazoló papírra, legutóbbi gáz- vagy villanyszámlára. 
 

Az igazolványok esetében az eredetire és ezek másolatára is szükség lesz, a szatmárnémeti iroda csak szatmárnémeti illetőségű személyekkel foglalkozik. Jövedelem alatt nem csak a pénzben kapott fizetés vagy nyugdíj értendő, annak számít az ebédjegy is, ennek értéke is hozzáadódik a család nettó jövedelméhez. A dosszié összeállítása előtt érdemes konzultálni a szociális igazgatóság munkatársával arról, hogy a fennálló helyzetben a kérvényező jogosult-e a támogatásra, elkerülendő a felesleges utánajárást.

 
Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: