2018-05-07 13:46:28• hírek • Oszkó Viktória

Közel két tonna kupak gyűlt össze. Elég lesz a rekordhoz?

Sokan vagyunk, akik nagy érdeklődéssel várjuk június 9-ét. Nem is csoda, hiszen amellett, hogy pompás virágparádé, felvonulás és karneválhangulat várja majd az érdeklődőket, egy másik különleges eseményt is éppen erre a napra időzítettek a szervezők.

A Millió Kupak-Millió Mosoly elnevezésű környezetnevelési program fináléjáról van szó, a nagyközönség előtti bemutatkozás a színes, népmese jeleneteket ábrázoló, óriási panókkal, amiken óvodások és iskolások közösen dolgoztak. A hónapokig tartó munkának mostanra érett be igazán a gyümölcse, elmondhatjuk, hogy az utolsó simítások, az utolsó egyeztetések zajlanak jelenleg is. Mindenki azon van, hogy a lehető legszínvonalasabb munkát mutassa fel, hiszen a tét nem kicsi: amellett, hogy kiválasztják a legszebb táblákat és díjazzák is őket, megvan rá az esély, hogy a nem mindennapi ötlettel, teljesítménnyel és összegyűjtött kupakmennyiséggel városunk bekerül a Rekordok Könyvébe! 


Békéssy Erzsébet, a Szatmár Megyei Környezetvédelmi Ügynökség igazgatója az ünnepélyes alkalom előtt utoljára hívta össze a résztvevő oktatási intézmények képviselőit, hogy átbeszéljék az esetleges kétségeket és pontosan letisztázzák, hogyan is zajlik majd a program alig egy hónap múlva.


Hogy felelevenítsük, mit kell tudni a Millió Kupak-Millió mosoly nevű programról, elmondjuk, hogy a program célja az, hogy népszerűsítsék a szelektív hulladékgyűjtés fontosságát. Az óvódások a kupakokat gyűjtik, az iskolák pedig a műanyag palackokat, amikről leszedik a kupakot és továbbadják partneróvodáiknak. A gyűjtés végeztével májusban a gyerekek már azokon az öt négyzetméteres táblákon dolgoznak, amelyeken népmese jeleneteket alakítanak ki az összegyűjtött kupakokból. Ezeket állítják ki és díjazzák majd a Daniel Prodan Stadionban.


Az sem titok, hogy az ügynökség fő célja az, hogy a panókat egymás mellé állítva olyan hosszúságú alkotást hozzanak létre, amilyet még nem látott a világ. Ha minden az elképzeléseknek megfelelően alakul, akkor sikerül olyan hosszúságú táblasort kialakítani, amivel bekerülhet városunk a Rekordok Könyvébe. Ehhez minden feltétel adott, hiszen rekordmennyiségű alapanyagot sikert összegyűjteni az alkotásokhoz, nem kevesebb mint 1.100.000 darab kupakot! Hihetetlen, de ez megközelítőleg két tonnányi műanyagot jelent, amellyel nagyban hozzájárultunk a szelektív hulladékgyűjtés sikerességéhez és népszerűsítéséhez úgy a gyerekek, mind a felnőttek körében. 


A program reggel kezdődik majd a Kossuth-kertben, ahol a résztvevő tanintézmények gyermekei, képviselői megkoszorúzzák Kiss Gedeon szobrát, majd elindulnak a stadion felé. Itt kapcsolódik majd össze a Virágparádé a Millió Kupak - Millió Mosoly elnevezésű kezdeményezéssel. A résztvevők a felvonulókkal együtt indulnak majd a stadion felé, köztük két virágokkal díszített, szemet gyönyörködtető kocsival. Sok kis társukkal egyetemben felvonulnak majd a Vetési Általános Iskola mazsorettjei is, akik újrahasznosítható anyagból készített tavaszi ruhákban vonják majd magukra az érdeklődő tekinteteket, és festik majd színesre a Kossuth-kerttől a stadionig tartó útvonalat. 


Az eseményhez közeledve folyamatosan tájékoztatjuk majd olvasóinkat a pontos vonulási útvonalról, a részletekről és az érdekességekről.
 

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: