2013-02-28 13:06:14• hírek • Kocsis Zoltán

Közel hetven postás sztrájkolt csütörtök reggel

Közel hetven postás vonult csütörtök reggel a prefektúra épülete elé Szatmárnémetiben: a 8.30 órakor kezdődött fél órás tiltakozó megmozdulás révén a postai alkalmazottak nemtetszésüket fejezték ki a társaság „bolsevik" vezetőségének tervei ellen.

Trandafir Tripon, a postai alkalmazottak szatmári szakszervezetének elnöke elmondta, akciójuk első számú kiváltó oka, hogy a Román Posta vezetői országos szinten közel ezerrel, Szatmár megyében pedig nyolcvan személlyel szeretnék csökkenteni a postai alkalmazottak számát. Emellett a megszorító intézkedések között szerepel a bérek és az élelmiszerjegyek csökkentése, 1300 falusi postai hivatal bezárása. Ám nem csak rurális környezetben, hanem nagyvárosokban is csökkenteni kívánják a postahivatalok számát. Ennek következtében Szatmárnémetiben a négyből csak kettő maradna meg.

A szakszervezet által kiadott közleményben a tiltakozók azt is kifogásolják, hogy semmilyen kommunikáció nincs a szakszervezet és a Posta vezetői között. Elfogadhatatlannak tartják azt is, hogy az intézmény vezetői elkezdték azonosítani azokat, akik február közepén részt vettek a bukaresti tüntetésen.

„A primitív bolsevik, kommunista és szekurista vezetők, akik semmilyen jövedelmet nem termelnek, csak felélik a Posta pénzét, fojtogatják azokat, akik demokratikus és legális módon tiltakoztak február 12-én ezen agresszív és sehová nem vezető vezetői stílus ellen", áll a közleményben.

A postai alkalmazottak küldöttsége egy írásos petíciót adott át Eugeniu Avram prefektusnak, mint a kormány helyi képviselőjének.

Szatmár megyében a postának 478 alkalmazottja van.

postasok from Szatmar.ro on Vimeo.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: