2019-07-19 05:47:33• hírek • Bede Emőke

Közel háromszáz nézőt hozott össze a csütörtök esti filmvetítés Nagykárolyban

A TIFF Karaván nagykárolyi állomásának második, egyben utolsó vetítéséhez érkezett csütörtök este, melynek során a nézők a Lajkó – Cigány az űrben című magyar alkotást nézhették meg.

Immár ötödik éve annak, hogy a Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál a nagykárolyi közönséget is filmekkel kényezteti. Ahogyan azt a korábbi években már megszokhattuk, a filmek idén is nagyban különböztek egymástól az általuk feldolgozott témát illetően, így mindenki megtalálhatta azt, ami az ízlésének megfelelő volt. Csütörtök este példának okáért a Lengyel Balázs rendezésében készült Lajkó – Cigány az űrben című produkciót lehetett megtekinti, melyről a filmtett.ro így ír: „Serbán Lajos, azaz Lajkó, ahogy mindenki hívja, már gyermekkora óta betegesen vonzódik a csillagokhoz. Ezt a vonzalmat nem kis részben anyjának köszönheti, aki beavatta a cigány asztrológia rejtelmeibe, és sajnálatos módon, Lajkó egyik rosszul sikerült rakétakísérletének következtében, már nem lehet velük. Lajkó egész életét egyetlen célnak rendeli alá: eljutni az űrbe, és ott bocsánatot kérni anyjától. Mikor Lajkót kiválasztják az űrutazásra, még nem is sejti, hogy álmai nem véletlenül válnak épp most valóra.”


Szatmárnémetiben július 20-án és 21-én hódolhatunk a mozizás örömeinek. Az első este 21:45-től a „Parkingra” ülhetnek be a nézők, a Batthyány (C. Coposu) sétány rendezvényterén berendezett nézőtéren. Másnap, 21-én ugyanabban az időpontban kezdődik „Az ember, aki megölte Don Quijotét” Terry Gilliam rendezésében.



Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: