2015-06-17 16:42:53• hírek • Kocsis Zoltán

Közel háromszáz kilogramm használt olaj gyűlt össze

Egyre nagyobb sikere van a háztartási olajat és zsírt összegyűjtő pontoknak Szatmár megyében, jelentette ki szerdán az ötletgazda Békéssy Erzsébet, a Szatmár Megyei Környezetvédelmi Ügynökség igazgatója.

Békéssy elmondása szerint az első esztendő első öt hónapjában közel háromszáz kilogramm olajat és zsírt öntöttek be az emberek a megye városainak élelmiszerpiacain felállított hordókba. Ez azért is számít jelentős mennyiségnek, mert sok településen alig két hónapja áll a lakosok rendelkezésére a gyűjtési pont.

A Szatmár Megyei Környezetvédelmi Ügynökség kezdeményezésére tavaly tavasszal helyezték ki az első, egyenként 208 literes hordókat Szatmárnémeti élelmiszerpiacain. Mivel az év végéig közel kétszáz kilogramm gyűlt össze, az ügynökség és a vele együttműködő Alpin Recycling kft. úgy döntött, idén március-áprilisban a megye valamennyi városában, azaz Szatmárnémeti mellett Nagykárolyban, Tasnádon, Avasfelsőfaluban, Sárközújlakon és Erdődön is kialakítanak egy-egy gyűjtési pontot.

Ezek a hordók minden esetben a városok élelmiszerpiacain várják a környezetre igen káros háztartási használt olaj és zsír leadóit.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: