2012-04-03 17:46:38• hírek • Kocsis Zoltán

Fegyvert ragadtak a gyerekek - a Csendőrség nyílt napján

Születésnapot ünnepelt és nyílt napot tartott a Csendőrség kedd délelőtt Szatmárnémetiben. Az eseményen, amely egybeesett az „Iskola, másként" elnevezésű oktatási programmal, közel félezren vettek részt. Ebből több, mint négyszáz volt a gyerekek száma. A díszvendégek között volt Ilyés Gyula, Szatmárnémeti polgármestere is.

Gheorghe Avram, a Szatmárnémeti Csendőrség parancsnoka köszöntőjében elmondta, hogy a Csendőrség mindenkor a rend, a biztonság fenntartására törekszik, politikai nézetektől függetlenül. Gabriel Berca belügyminiszter üzenetében a Csendőrséget a rend, a biztonság és a demokrácia biztosítékának nevezte, amely maximális profizmussal és elhivatottsággal teljesíti küldetését.

A csendőrséget, természetesen francia mintára, Grigore Alexandru Ghica fejedelem hívta életre 1850-ban, Moldovában. (Moldova és Havasalföld 1862-es egyesülése előtt Románia, mint politikai entitás, soha nem létezett.)

A fejedelem, aki 1849-53, majd pedig 1854-56 között uralkodott a Kárpátoktól keletre található egykori fejedelemségben, annak a Grigore Ghicának (a Ghica nemesi család 15 fejedelmet adott a két államnak, akik összesen 23 mandátumon keresztül uralkodtak) volt egyik leszármazottja, aki 28 évvel korábban megalakította a román rendőrséget Havasalföldön.

Az ünnepi beszédek után Avram előléptette illetve kitüntette az arra rászolgált csendőröket, majd jutalmazta a különböző sporteseményeken jó eredményeket elért kollégákat. A díszmenet után aztán kezdetét vette a nyílt nap, a gyerekek legnagyobb örömére!

Galéria:
Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: