2018-01-18 08:48:14• hírek • Bede Emőke

Közel háromszáz esetben adott igazat a panaszosnak a fogyasztóvédelem

Nyilvánosságra hozta a Szatmár Megyei Fogyasztóvédelmi Igazgatóság a 2017-es évre vonatkozó adatait. A statisztikákból nem csak az derül ki, hogy hány esetben indítottak nyomozást, hanem az is, hogy mely szolgálatások és termékek keserítették meg leginkább a fogyasztók mindennapjait.

A számadatok arra mutattak rá, hogy a megyei fogyasztóvédők 38 országos és 21 regionális ellenőrzési akcióhoz csatlakoztak. Ezek során öszesen 1647 konstatáló dokumentumot állítottak ki, 1031 esetben pedig büntetést is is osztottak ki az ellenőrök. Az így kirótt büntetések összértéke eléri az 1.570.100 lejt.
 

Szatmár megyében a 2017-es év során 484 alkalommal érkezett reklamáció különféle szolgáltatásokkal és termékekkel kapcsolatban, ebből 66-ot azonban átírányítottak más intézmények felé. A benyújtott panaszokból 378-at sikerült kivizsgálni, 282 esetben a fogyasztónak adott igazat a hivatal. 69 bejelentést megalapozatlannak találtak, 27-et megoldhatatlannak, 18-at megszüntettek, 2-t maga a panaszos vont vissza, 22 esetben pedig még mindig zajlik a vizsgálat.
 

A 484 bejelentésből 27 esetben élelmiszerárura érkezett panasz, 45-ben banki szolgáltatásokra, 412-ben pedig olyan termékeket és szolgáltatásokat jelentettek be a fogyasztók, melyek nem sorolhatóak be a fentebbi kategóriákba.
 

Mint kiderült, sok reklamáció érkezett amiatt, mert az elektronikai cikkeket (telefonok, konyhai gépek, szerszámok, stb.) árusító szaküzletek nem voltak hajlandóak az eladott termékeket becserélni vagy megjavíttatni a még érvényes garancia fejében. Az is sokaknak okozott fejtörést, hogy az internet-, televízió-, vagy mobilszolgálatójuk a megkötött szerződés ellenére indoklás nélkül árat emelt. Sokan fordultak a szolgáltatóhoz amiatt, mert nem voltak elégedettek bizonyos szolgálatásokkal: pl. utaztatás (autóbusz és taxi egyaránt), autószerelés, szállodai szolgáltatások, stb.


Az utolsó két nagy panaszcsoport hasonló alapokon nyugszik: egyik az online felüleleten vásárolt, a másik a boltokban vásárolt termékek miatt érkezett reklamációkból körvonalazódik. Az online vásárolt temékek a valóságban nem mindig feleltek meg az interneten meghirdetettnek, a boltban beszerzettek pedig néhány használat után tönkrementek. A fentebb megnevezett esetekben a fogyasztóvédők közbenjárásának köszönhetően a panaszosoknak sikerült elégtételt venniük az alapvető szabályokat felrúgó szolgáltatókon és üzleteken.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: