2014-03-02 18:45:02• hírek • Kocsis Zoltán

Közel félezren ropták a szatmárhegyi farsangi bálban

Szatmárhegy apraja-nagyja megtöltötte szombat este a község kultúrházát, írhatnánk. A valósághoz hozzátartozik azonban, hogy a farsangi bál hírére nem csak a környező településekről vagy a megyeszékhelyről, de távolabbi falvakból is érkeztek vendégek.

A három szintes épület így idén is szűkösnek bizonyult. Pedig amint azt Huszti Gyula, az RMDSZ helyi szervezetének elnöke elmesélte, az elmúlt két év óriási érdeklődése miatt táncteremmé alakították a pincét, az egykori könyvtár helyisége pedig egyfajta páholyként szolgálta ki az eseményt és a vendégeket.

A bővítésre pedig szükség volt, hisz szombat este 430-an vettek részt a bálon - köztük Pataki Csaba szenátor, aki bájos feleségével látogatott ki a mulatságra.

A szervezők nem csak a rengeteg vendég, de a felszolgált finomságok miatt is igen büszkék lehetnek. Cél volt, hogy lehetőleg helyi termelőktől vásárolt ínyencségek kerüljenek fel az asztalra. Így hát szatmárhegyi volt a bor, a pálinka, a hús, a burgonya, de még a kenyér is, amit a helyi kemencékben sütöttek, magyarázta Szűcs Szabolc polgármester. A község első embere örömének adott hangot, amiért ilyén szépen sikerült élettel megtölteni a kultúrotthont.

És ha már farsangi bál, akkor nem maradhatott el a farsangi játék sem. A mintegy harminc fiatal Muntán Antal tanító - akinek vezetésével másfél éve indult újra a néptáncoktatás a községben - segítségével tanulta be az előadást. Amint azt a farsangi hagyomány megköveteli, előadásukban a fiatalok az élet egy-egy eseményét igyekezték kifigurázni: ezúttal a házasságkötésre és a temetésre esett a választás. Külön emelte a bemutató érdekességét, hogy a nagyszülők padlásairól kellékként olyan, immár nem használt tárgyak kerültek elő, mint a guzsaly vagy éppen a orsó.

Az est legizgalmasabb pillanatait a tombola sorsolása biztosította. A játékok és használati tárgyak között olnya bohókás ajándékok is voltak, mint négy darab fürjcsibe - minek utána tavaly többek között egy szekér trágyát is lehetett nyerni.

Amikor aztán minden gazdára talált, folytatódhatott a tánc hajnalig.

Galéria:
Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: