2013-01-10 16:23:03• hírek • Kocsis Zoltán

Közel 85%-kal nőtt a sürgősségi felügyelőség bevetéseinek száma

A tavalyi esztendőben  több személy vesztette életét azokban az esetekben, ahol a Szamos Sürgősségi Helyzetek Felügyelőség egységei is szolgálatot teljesítettek, mint egy évvel korábban. Összesen 4407 bevetésen vettek részt az egységek tagjai - derült ki a csütörtöki évértékelő sajtótájékoztatón.

A kiszállások túlnyomó többségében, szám szerint 3696 esetben a SMURD rohammentősei voltak érintettek. A tűzoltók 216 tűzvész oltásában vettek részt, további 131 esetben pedig a növényzet, aljnövényzet égett. Érdekesség, hogy 132 esetben kellett visszafordulniuk az egységeknek, további 57 esetben pedig ugyan kimentek a helyszínre, ám nem kellett közbeavatkozniuk. Tíz alkalommal riasztották őket olyan esetben, amikor egy állat életét kellett megmenteniük. Háromszor természeti jelenség miatt kellett közbeavatkozniuk, menteniük: május végén Csomaközön vihar, júliusban majd pedig novemberben Bábcán illetve Széren földcsuszamlás okozott gondot.

Figyelemre méltó adat, hogy 2012-ben 84,39%-kal több bevetésen kellett részt venniük az egység munkatársainak, mint egy esztendővel korábban - így az akciók száma 2339-ről 4407-re ugrott. Ez napi átlag 12 bevetést jelent. Szintén megnőtt a halálesetek száma: összesen 51-en veszítették életüket. A SMURD 3443 pácienst látott el, közülük 3337 volt felnőtt, 406 pedig gyerek. Huszonegy esetben mentettek baleset következtében autó roncsai közé szorult személyt.

A Sürgősségi Helyzetek Felügyelősének számításai szerint a tavalyi év során 446.010.450 lej értékű jószágot sikerült megmenteniük a pusztulástól, 2.563.355 lejnyi érték enyészett el.

A hivatásos tűzoltók mellett az önkénteseknek is mozgalmas évük volt: 148 bevetésen vettek részt - ebből 59 alkalommal csak egyedül küzdöttek meg a lángokkal. Ebből 18 volt háztűz, 41 esetben pedig az égő növényzetet kellett eloltaniuk.

A Szamos Sürgősségi Helyzetek Felügyelőségének munkatársainak nem csak a mentés tartozik a munkaköri kötelességeik körébe, hanem a különböző ellenőrzések is. Az elmúlt évben összesen 1288 kontrollt tartottak, 5466 rendellenességet észleltek, 4947 figyelmeztetést foganatosítottak és 518 bírságot szabtak ki összesen 557.103 lej értékben. A különböző önkormányzatok, gazdasági szereplők, cégek, ingatlanok ellenőrzése mellett folyamatosan vizsgálják a Szatmár megyei folyók töltéseit is. Ezek során megállapították, hogy a töltések technikai állapota jó, ám a Kraszna, a Szamos és a Túr töltéseinek egyes részeit újra kell füvesíteni.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: