2020-01-31 13:05:03• hírek • Bede Emőke

Közel 800 szabálytalanul parkoló járművet szállított el 2019-ben a lopóautó

Szatmárnémetiben 2019. május 6-án indult be a szabálytalanul parkoló autók elszállítása, s a kb. 160 ezer lej értékű lopóautó első bevetésére nem is kellett sokat várni.

"A Nagypiac melletti buszmegálló közvetlen közelében egy autós ugyanis oly módon parkolt le, hogy azzal akadályozta az autóbuszok közlekedését, a megállóba való akadálytalan ki- és behajtást. Az autót kiszúrta a Helyi Rendőrség egyik egysége, s a járőrök nem haboztak élni az új lehetőséggel, azonnal riasztották a lopóautót. A csapat 10 percen belül megérkezett, majd a zuhogó esőben annak rendje és módja szerint fel is pakolták a személyautót. Idő közben kiderült, hogy a jármű tulajdonosa egy, a közeli patikában dolgozó hölgy, aki inkább kifizette a helyszíni bírságot, azaz a 300 lejt, s amint a kocsi újra az aszfaltra került, el is parkolt onnan, így a lopóautó első bevetése után üres platformmal távozott" - tudósítottuk akkor egyenesen a helyszínről.


Mások azonban nem úszták meg ilyen könnyen: a szabálytalan parkolásukért komoly árat fizettek. Mint a Szatmárnémeti Polgármesteri Hivatal csütörtökön bemutatott értékelőjéből kiderült, a közterület-fenntartó május 6. óta összesen 1637 bejelentést kapott a tiltott helyen parkoló gépjárművekről. Tényleges elszállításra 751 alkalommal került sor, s az autók kiváltása által a városkasszába befolyt összeg pedig nem kevesebb mint 361 700 lej. 





Miként zajlik az elszállítási procedúra?

Első körben a Helyi Rendőrség észreveszi a szabálytalanul parkoló autót, de akár lakossági bejelentés alapján is a helyszínre vonulnak. Öt perc elteltével megírják a szóban forgó sofőr számára a büntetést, melyet a jármű szélvédőjére tűznek, s természetesen minderről fényképet is készítenek. Idő közben kiérkezik a csapat is, mely megkezdi az autó felemelését. Ha a tulajdonos még azt megelőzően visszaér az autójához, hogy az a lopóautó platformjára kerülne, még nem kell kifizetnie azt a bizonyos 300 lejes felemelési díjat. Ha viszont a tulaj késlekedik néhány percet, és az autót már felpakolták, akkor csak a 300 lej helyszíni kifizetése esetén kaphatja vissza az autót. Ha nincs nála ennyi készpénz, akkor a Transurban székhelyére szállítják a kocsit, de ha a tulajdonos még aznap érte megy, akkor megússza 500 lejt kell fizetnie, viszont minden további késlekedés naponta 50 lejbe kerül majd. Azt azonban jó tudni, hogy a szabálytalan parkolásért kiszabott rendőrségi büntetést mindenképp ki kell fizetni, attól függetlenül, hogy elszállítják a kocsit vagy sem, és természetesen büntetőpontokat is kiszabnak érte.


Mindezek fényében tehát azok a tulajdonosoknak, akik már nem találják meg ott a járgányt, ahol hagyták, a Gőzfűrész (Gara Ferastrau) utca 9. szám alatt érdemes majd jelentkezniük. Az autó kiváltásához mindenképp be kell mutatni a személyazonossági igazolványt, a vezetői engedélyt és az autó forgalmi engedélyét vagy törzskönyvét. Majd, ha sikerült visszaszerezni a kocsit, a tulajdonosnak a Helyi Rendőrséget is fel kell keresnie, hogy az ügyben készült jegyzőkönyvet pontra tegyék. Érdemes lesz tehát ezután kétszer is megfontolni a szabálytalan parkolást, hiszen könnyen drága mulatság kerekedhet a dologból. Lakossági bejelentésért pedig a Helyi Rendőrség telefonszámát, a 0361-919-et lehet tárcsázni.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: